Belföld

MSZP-s így még nem szívatta meg a kormányt

Törvénytelen lehet az alkotmánybírák megválasztása egy rendkívül ravasz MSZP-s trükk miatt. Mi ez, ha nem obstrukció?

Hőbörög a komplett ellenzék – leszámítva az LMP-t -, mivel a zöld párt több hónapos tárgyalássorozat után megállapodott a Fidesszel és a KDNP-vel az új alkotmánybírók személyéről (az igazságügyi bizottság előtt már be is mutatkoztak ők). Elvileg a parlamenti többség, azaz a kétharmad is meglenne a négy új bíró megválasztásához, csakhogy a 444 kiszúrt egy bökkenőt:

az MSZP delegáltja lemondott az alkotmánybírákat jelölő bizottságbeli tagságáról, így valószínűleg érvénytelen volt a múlt pénteki jelölésük.

Ezt senki sem szúrta ki. A törvényben ez áll:

Az Alkotmánybíróság tagjaira az Országgyűlésben képviselettel rendelkező pártok képviselőcsoportjai által jelölt legalább kilenc és legfeljebb tizenöt képviselőből álló jelölő bizottság tesz javaslatot. A bizottságban a képviselőcsoportok legalább egy-egy képviselőjének helyet kell kapnia.

A fent említett bökkenő, hogy november 18-án, a jelöléskor már csak nyolc tagú volt a bizottság, egy frakció (MSZP) tagja nélkül. Tóth Bertalan ugyanis egy nappal korábban lemondott a bizottsági posztjáról. Valószínűleg senki sem vette észre az obstrukciót, rendben lement a komplett jelölés.

Tóth-nak az volt a terve, hogy hétfőn a parlamentben a napirend megszavazása után ügyrendi javaslattal szakítja meg az ülést és elmondja, törvénytelen volt a jelölés. Kövér László házelnök azonban nem minősítette ügyrendi indítványnak ezt, megvonta a szót. Végül a házbizottság összehívását kérte. Hozzátette, emiatt törvénytelen lenne a bírák megválasztása kedden, kérte is a képviselőket, hogy ne vegyék fel a szavazólapjukat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik