Belföld

Itt az a három szó, amit sikerült kiszedni a Teréz körúti robbantás gyanúsítottjából

Elhatárolódik a cselekménytől– így reagált a Teréz körúti robbantás gyanúsítottja, miután ismertették vele az üggyel kapcsolatos rendőrségi jegyzőkönyvet. A fiatalember ügyvédje, Brunner Tamás a Velvetnek azt mondta, hogy védencét eddig kétszer, a gyanúsítotti kihallgatásán és az előzetes letartóztatásáról döntő ülésen hallgatták meg. Vallomást – ahogy azt tudni lehetett – egyszer sem tett.

Brunner a napokban kapta meg azt a több mint kétezer oldalas irathalmazt, ami tartalmazza többek között a házkutatásokról, lefoglalásokról készült jegyzőkönyveket, a már elkészült szakértői véleményeket, rendőri jelentéseket, kamerafelvételeket, a gyanúsított telefonjának adattartalmát, valamint a híváslista-elemzéseket és tanúvallomásokat. A férfit eredetileg nem Brunner védte, az ügy a fiatalember előzetes letartóztatása után került hozzá. A gyanúsítottal a napokban találkozott. Ennek kapcsán azt mondta, védence fizikailag jól van, de “a büntetési tétel, amit egy ilyen bűncselekmény maga után von, az őt is kellően megérintette”.

A fiatalember  kérte, hogy kapcsolattartója édesapja lehessen, ami várhatóan így is lesz.

Ahogy arról a 24.hu elsőként beszámolt, a férfit múlt szerdán fogta el a TEK.  Az elfogására szervezett akciót komoly munka előzte meg. A terrorelhárítók konvoját már szerda délelőtt látni lehetett az M1-M7 kivezetőn.Az ügyészség és a rendőrség közös sajtótájékoztatón számolt be másnap az elfogásról. Eszerint robbantóra terrorelhárítók csaptak le Keszthelyen, egy félreeső úton, a kocsijánál szerda délután 4 körül.  A gyanúsítottról annyit mondtak, hogy magyar állampolgár és nincs nyoma a nyilvántartásban, vagyis büntetlen előéletű és nem budapesti. A bűncselekményt egyedül követte el és félő volt, hogy újabb merényletre készül.

A Teréz körút Király utcai kereszteződésében szeptember 24-én, 22 óra 36 perckor robbant bomba, egy házi készítésű szerkezet. Percek alatt özönlötték el rendőrök a helyszínt, és a számuk a következő órákban csak nőtt, kisbuszok érkeztek, tűzszerészek jöttek, készenlétisek, de még terrorelhárítók is. Két rendőr sérült meg, egyikük életveszélyesen, társa pedig súlyosan. Papp Károly, országos rendőrfőkapitány a támadás másnapján azt mondta, ki akarták végezni a rendőreit.

A fiatalember múlt pénteken előzetes letartóztatásba került, a tárgyalás több mint két órán át tartott. A gyanúsított nem tett vallomást, meg sem szólalt.

A gyanúsított az ügyészek szerint újabb robbantásra készülhetett. Az RTL Híradó szerint kész pokolgépet is találtak a rendőrök Karmacson, az apai ház pincéjében.

2001-ben a Csellengők című, eltűnt gyerekekről szóló műsorban tűnt fel az akkor 7 éves fiú és három évvel fiatalabb lánytestvére. A Csellengők producere, Incze Zsuzsa, azt írta könyvében a testvérekről, hogy „ami ezeknek a gyerekeknek jutott az maga a pokol″. Az apa eszerint terrorizálta családját, a pár kapcsolata megromlott és  az anya a nagyszülőkhöz menekült a gyerekeivel. A férfi először akkor rabolta el őket. Ekkor az anya még vissza tudta szerezni a gyerekeket, ám az apa legközelebb Dél-Amerikáig utazott velük. Később Karmacsra vitte őket, de csak azután, hogy már nem tudták tettéért megbüntetni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik