Orbán Viktor idehaza egy “új egység” létrejöttének meghirdetésével és a gránitszilárdságú alkotmány hetedik módosításával próbálja igazolni a vasárnapi érvénytelen népszavazás sikerességét. A kormányfő célja, hogy a „pártokon átívelő” új egység létrehozójaként megerősítse nemzetvédelmező imázsát hívei körében. Nemzetközi színtéren azonban jóval kínkeservesebben lehet győzelemként tálalni ezt a nyilvánvalóan hazai fogyasztásra szánt üzenetet.
A módosító javaslat jelenleg ismert szövege így szól:
A szabad mozgás és tartózkodás jogával nem rendelkező személyt Magyarországra csak a magyar hatóságok által egyedileg elbírált kérelmére, az Országgyűlés által megalkotott törvény szerinti eljárásban meghozott, törvényes határozat alapján lehet betelepíteni. Tilos a csoportos betelepítés.
Mivel azonban a tagállamoknak eddig is egyedi elbírálás alapján kellett dönteniük a menedékkérelmekről, a „csoportos betelepítés” eleve nem értelmezhető, vagyis mindez egyelőre nem tűnik többnek a kudarcos referendum kármentésénél. Habár a kormány eleve kizárta a visszamenőleges hatályú törvényalkotás esélyét, a másik három módosítási javaslatot nem ismerve nehéz lenne teljesen kizárni egy későbbi ütésváltás esélyét az unióval. A Bizottság szóvivője mindenesetre jó előre, közvetlenül a referendum után igyekezett hangsúlyozni az uniós jog elsődlegességének fontosságát.
Közjogi értelemben egy érvényes tagállami népszavazás sem írhatta volna felül az EU által elfogadott döntéseket, Orbán érvénytelen népszavazása azonban politikai nyomásgyakorlásra sem alkalmas. Ezen érdemben az október 4-én bejelentett négypontos alkotmánymódosítás sem változtat, igaz, a miniszterelnök egyelőre mindössze egyet osztott meg a nyilvánossággal. Habár Brüsszelben elsősorban belpolitikai haszonszerzésként fogták fel Orbán akcióját, korántsem becsülték alá a magyar népszavazás üzenetét, és minden bizonnyal megkönnyebbültek az érvénytelenség láttán. Most, hogy a Brexit után példátlan nyomás nehezedik az unióra a hasonló népszavazási javaslatokkal, a magyar kormány idegengyűlölő propagandája az EU intézményeiben komoly aggodalmat keltett. Ugyanakkor pillanatnyilag sokkal nagyobb figyelem hárul Olaszországra, ahol a Renzi-kormány sorsa a közelgő alkotmányos népszavazáson múlik. Egy esetleges olasz kormányválság pedig a teljes eurozóna stabilitását megingathatná, aminek jóval relevánsabb uniós következményei lesznek, mint egy jogi nonszenszen alapuló magyar népszavazásnak. Részben erre utalhatott a Bizottság plasztikus kijelentésre arra vonatkozóan, miszerint
Az érvénytelen referendum egyben figyelmeztető jelzés a menekültügyben egységes állásponton lévő Visegrádi országok kormányainak azzal kapcsolatban, hogy meddig érdemes elmenni a menekültellenes politika csúcsra járatásában. Mindenképpen jelzésértékű volt, ahogy a kvótaügyben eddig Orbán Viktorral menetelő Robert Fico hat nappal a magyar népszavazás előtt cseh kollégája oldalán mondta ki, hogy a menedékkérők újraelosztását célzó kvótáknak “politikai szempontból végük van”. A szlovák kormányfő ezzel lényegében megerősítette a szeptemberi pozsonyi uniós csúcs egyik legfőbb eredményét, miszerint vajmi kevés politikai realitása maradt bármilyen kötelező elosztáson alapuló, jövőbeni kvótarendszer elfogadásának.
A magyar miniszterelnök most az egyszer alaposan elkalkulálhatta magát; az egész Európát megbénító Brexit-népszavazás után, minden idők legdrágább magyarországi kampányát végig nézve minden bizonnyal még a kvótakérdésben egységes álláspontot képviselő Visegrádi országok sem kockáztatnának ekkorát.
Egyre inkább úgy tűnik ráadásul, hogy a tanácsi elnökséget ellátó eurzóna-tag Szlovákia – a csehekhez hasonlóan – mindent megtesz, hogy visszalavírozza magát az európai fősodorba; Frank Walter Steinmeier német külügyminiszter épp a magyarországi kampányhajrá idején tárgyalt Pozsonyban, az önmagukat hagyományosan leginkább nyugatiként meghatározó csehek pedig jó ideje a Berlin és a visegrádi blokk közötti békéltető szerepben tetszeleg.
Miközben Prága és Pozsony igyekszik távolságot tartani Budapest és Varsó jóval keményvonalasabb EU-ellenes retorikájától, az EU Brexit utáni jövőjéről alkotott eltérő elképzeléseik ugyancsak repedést okoz a visegrádi együttműködés falán. Orbán Viktor és Jaroslaw Kaczynski ugyanis az uniós alapszerződés módosításával irányozna elő mélyebb intézményi reformokat a Bizottság hatásköreinek visszavágásával, Fico és Bohuslav Sobotka azonban nem nagyon akaródznak felsorakozni az általuk meghirdetett kulturális ellenforradalma mögé.
Most azonban, hogy Magyarország az alkotmánymódosítás előtt jogértelmezési vitába keveredhet Brüsszellel, talán Orbán sem erőltetné egy újabb front megnyitását a Lisszaboni Szerződés megbolygatásával, ami eleve lehetetlen politikai küldetésnek tűnik. A jövőre választások előtt álló, és egyre elhatalmasodóbb euroszkepticizmussal szembesülő Németországban, Franciaországban és Hollandiában legalábbis politikai öngyilkossággal érne fel ennek meghirdetése, pláne az uniós alkotmánytervezet 2005-ös francia és holland kudarcának árnyékában.
Okkal aggaszthatja a szlovák és a cseh vezetést, hogy Orbán Viktor egyre inkább személyes hatalmi ambícióinak játéktereként értelmezi a visegrádi együttműködést a Brüsszellel szembeni szabadságharc jegyében. A miniszterelnök célja, hogy az Európai Unióban az EU-szkeptikus irányvonal egyik vezetője legyen. Miközben Pozsony és Prága részéről egyelőre látványosan nem kommentálták a magyar eseményeket, az európai szélsőjobboldal ovációjából nem volt hiány: Nigel Farage és Marine Le Pen a magyar referendum sikerét és a nemzetállami szuverenitás győzelmét ünnepelték.
Figyel, Mrs. Merkel?
– tette fel a kérdést Twitter üzenetben a Brexit kampányban levitézlett brit politikus. Farage nyilván annyira belemerült a kilépéspárti brit kampányba, hogy fel sem tűnt, neki, Merkel milyen rég nem akar senkin keresztül verni semmilyen kötelező kvótát. Még ennél is érdekesebb volt azonban az osztrák külügyminiszter, Sebastian Kurz véleménye, aki szerint Orbán Viktor az első uniós kormányfő, aki felismerte az unió külső határvédelmének szükségességét, hozzátéve: eleinte sokan kritizálták Orbánt emiatt, de be kellett ismerniük, hogy nem hibázott.
Kurz csak azt felejtette el megemlíteni, hogy az Európai Bizottság javaslatai között is kezdettől ott volt a külső határok védelme, korábban pedig többek közt Ausztria, és részben ő maga csatározott a magyar kormánnyal. Majd a paradigmaváltás után Bécs gond nélkül ráfordulhatott az orbáni kerítésépítés irányvonalára úgy, hogy Brüsszelből és még csak bírálat sem érte. Túlélési diplomáciából láthatóan van még mit tanulnunk osztrák szomszédjainktól.
A szerző a Political Capital külpolitikai elemzője
