Belföld

Palkovics László: a diákokkal meg kell szerettetni a tanulást

Át kell alakítani a magyar oktatás rendszerét- mondta az oktatási államtitkár kedden Balassagyarmaton. Hozzátette, az elmúlt kilenc hónapban pedagógusokkal, oktatási szakemberekkel felmérték, mit kell megváltoztatni, hogyan akarják működtetni az iskolákat a következő időszakban, mit vár el a közösség az iskolarendszertől.

Palkovics László a Szent Imre Keresztény Általános Iskola, Gimnázium és Szakgimnázium új épületének avatóünnepségén elmondta

nagyon gyorsan változó környezethez kell alkalmazkodni a tanítással. Példaként említette, hogy mostanra már van olyan iskola, ahol mindenkinek okostelefonja van az első osztályban.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára szerint az az elvárás, hogy

a diákokkal meg kell szerettetni a tanulást, és el kell érni, hogy tudják alkalmazni az ismereteket a változó világban is.

 

 

Palkovics László a váci katolikus egyházmegye által fenntartott iskolában kitért arra is, hogy a második világháború előtt Magyarországon az iskolák kétharmada egyházi fenntartású volt, majd 1950-re ezek száma 12-re csökkent. A rendszerváltozás óta ez a szám növekszik, jelenleg több mint 700 egyházi fenntartású iskola van hazánkban, a legnagyobb iskolafenntartó a katolikus egyház, amely 286 intézményt működtet.

A világ rendje elkezd kiegyenlítődni, és ez jól nagyon van így

– mondta az oktatási államtitkár.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik