A magyar társadalomban nagy a politikai feszültség, de az óriási demokratikus energia rendre eltűnik az ellenzéki pártok, a fel- és eltűnő társadalmi mozgalmak, civilek Bermuda-háromszögében – írja a politológus az Élet és Irodalom legfrissebb számában.
Szerinte a magyarok politikaellenessége
csúcsra van járatva napjainkban, amikor az elnyomó politikával szemben éppenséggel politikailag kellene fellépni és megszerveződni, de a demokratikus ellenzék maga is jelentős részben hiteltelenné vált, és még nem volt képes érdemek felmutatására. A megújuló társadalmi mozgalmak nyomán azonban a forró ősz meghozhatja a politikai áttörést.
Ágh Attila a rendszert a Fidesz látszatdemokráciájaként, bársonyos diktatúrájaként írja le. Úgy véli, hat év után is kérdés, a felgyülemlett feszültség átváltozik-e olyan politikai energiává, amely kiviheti az országot az autoriter rendszer csapdájából. Ezt követően hosszan elemzi (rendszerezi) a civilek nehéz helyzetét, míg eljut addig, hogy a hagyományos elitpolitizálás miatt
Magyarországon szakadék keletkezett a „társadalom” és a „politika” között. A politika legszűkebb terepe és fogalma jött így létre, ami csak a pártpolitikát és az állami-kormányzati tevékenységet fogja át, amiből a „társadalmi közép”, a politikai akaratnyilvánítás terepe ki van zárva, holott éppen ez a szféra köti össze a civil társadalmat az állammal. (…)
A 2010-es hatalomátvétel után a Fidesz ennek a társadalmi középnek a korábbi szereplőit lebénította, elsorvasztotta, amivel azonban öngólt is lőtt, hiszen nyilvánvalóvá vált, hogy a kormány olyan ügyben sem tűr el semmiféle szakmai véleménynyilvánítást, szervezkedést, ahol már mindenkinek evidens, hogy hibás a kormányzati rendszer működése.
A politológus abszurdnak tartja, hogy a magyaroknál a civilek szerepe (morálisan felsőbbrendű, tiszta) ugyanolyan torz, mint a politikusoké (erkölcstelen, elnyomó, vagyonhajhász). A civilek azért nem lehetnek politikamentesek, mert ezzel éppen saját útjukat zárják el a közélet intézményesítése, a politikai változások kikényszerítése elől.
Ágh Attila hosszan elemzi, miért üt vissza, ha a civilek önmaguk is elitként viselkednek és határozzák meg magukat a “parazita fideszes rendszerrel szemben”. Megkülönbözteti a civil szervezeteket és a társadalmi mozgalmakat, amelyek már elindultak a politika felé. Szerinte a demokratikus ellenzéknek mielőbb meg kell egyeznie a közös indulásról, a társadalmi mozgalmaknak pedig be kell állniuk a pártok mögé.
Ezek keserves kompromisszumok, de úgy látja, most van esély, mert vége a passzív beletörődés korának. A kiegyezés mögé ébredező pártok, mozduló szervezetek és tüntetési üzemmódba váltó emberek sokasága állhat. Lépni lehet, mert
Mivel az embereket az oktatás és az egészségügy válsága mozgatja, erről kell tárgyalniuk a nagy nyilvánosság előtt a demokratikus pártoknak egymással és a civil szervezetek szakértőivel. Ez a két terület minden nemzedéket és állampolgárt érint, ezzel jobban is mozgósíthatóak, mint a Fidesz korrupt világának emlegetésével.
A korrupció leleplezése ugyan fontos, ám közvetlenül nem javít az emberek életminőségén, míg az egészségügyben és az oktatásban minden nekifeszülés és kisebb változás is azonnal érzékelhető a mindennapokban is.
A „történelmi kompromisszumhoz” olyan társadalmi kerekasztalt kellene szervezni, amely a társadalom legégetőbb problémáival foglalkozik, egyben megteremti a demokratikus pártok és a társadalmi mozgalmak szervezett párbeszédének lehetőségét. Valós megoldást kell találni arra, hogy az oktatás és az egészségügy finanszírozása elérje az uniós átlagot. Ágh Attila szerint a közpolitika lehet a politikai megállapodások előkészítő terepe. Szerinte a tavasz sikeres volt, és bár van még két év a választásokig, az idő sürget, mert a közpolitikától a politikáig, a társadalmi középtől a nagypolitikáig hosszú út vezet.
Ágh Attila teljes írása a legújabb Élet és Irodalomban.
