Még a mentőápolók is lépcsőznek a betegekkel a Péterfy Sándor utcai kórházban, ahol már egy hónapja nem lehet használni az egyik liftet. Pedig a felvonóval juthatnának fel a betegek a második emeleti intenzív osztályra is, ehelyett viszont gyalogolhatnak.
Az RTL Híradója rejtett kamerás felvételt készített a kórházban. Egy idős asszony arra panaszkodott, hogy nagyon nehéz volt felmennie, majdnem elájult. Egy dolgozó pedig elmondta: van ugyan másik lift, de ha azzal akarnak az intenzívre menni, ahhoz a műtőnél kellene keresztülmenni, ott viszont nem engedik át a betegeket.
Éppenséggel a mentőápolók is használhatnák a másik liftet, de azt mondták: körülményes addig eljutni, szűk, kanyargós folyosón át vezet az út, annál a lépcsőzés is egyszerűbb.
A kórház főigazgatóját csak telefonon érte el a csatorna. Azt mondta: a liftet tartó sodronyok szakadtak el, a javítás pedig azért tart ilyen sokáig, mert külföldről kell beszerezni az alkatrészt. Azt ígérte, hogy már hétvégén lehet használni a liftet, amit egyébként még csak négy éve szereltek be, garanciás.