Belföld

“Árad Orbánból a züllöttség, éppen úgy, mint Deutsch Tamásból”

Radnóti Sándor nem tudja, hogy Orbán Viktort március 15-i beszéde alapján mi választja el a szélsőjobbtól, de állítja, hogy egy folyton harcoló párt nem győzhet mindig.

A 70 éves Széchenyi-díjas esztéta, egykori Lukács György-tanítvány a Fidesz „konzervativizmusáról”, sikeres elitcseréről, a NER-ről és az értelmiség megvesztegetéséről is beszélt a vs.hu-nak adott születésnapi interjúban.

Úgy látja, a tanárok egy részét a hosszú várakozási idő, a sok megaláztatás, a körülmények rendkívüli romlása radikalizálta, “amíg alázatos kérelem és tanács formájában próbálkoztak – évekig így tettek –, addig le se köpték őket. Most, amikor kimennek az utcára, már felsejlik annak lehetősége, hogy a Kliket fel lehet darabolni”.

Nem lehet nem látni a réseket a NER-en – teszi hozzá, Orbán hadiállapotot vezetett be a győzelme után, és ebből a harci állapotból már nem lehet kilépni.

De ahol háború van, vannak vesztesek is, nem lehet mindig győzni. Egyszer majd lesz egy akkora vereség, amibe belebuknak.

– figyelmeztet, hozzátéve ugyanakkor, hogy a kormányváltás esélyét ígérő ellenzéki hang, törekvés vagy személyiség egyelőre nem mutatkozik, ennek oka pedig hogy az ellenzék rendkívül gyenge, mert beilleszkedett a NER-be. Éppen ezért máshonnan lehet várni azokat a politikai kezdeményezéseket, például a civil társadalom részéről, amelyek majd felforgatják a világot.

Ma semmivel sem kevésbé szélsőjobboldali párt a Fidesz, mint a Jobbik. Orbán Viktor március 15-én virtigli náci beszédet tartott. Mi itt a különbség?

– válaszolja arra a felvetésre, miszerint ha a NER magáévá teszi a szélsőjobb témáit, azzal kifogja a szelet a Jobbik vitorlájából.

Kétségtelen, hogy a Fidesz olyan képződmény volt, amely gyűjtőpártként konzervatív meggyőződésű embereket is magához akart vonni, olyanokat, akiket sok sérelem ért a Rákosi- és Kádár-korszakban vagy az utána következő időben. Nem értem, ma hogyan lehet olyan konzervatív, aki rokonszenvezik a Fidesszel és Orbán Viktorral. Itt egyáltalán nincs már konzervatív hang.

Schneller Tamáshoz hasonlóan Radnóti Sándor is úgy véli, az Orbán Viktor hóbortos álma, hogy neobarokk, horthysta modorban restaurálja a Várat, soha nem létezett stílust kölcsönözve neki. Ami önmagában botrány. A beszélgetés során részletesen beszélt arról is, hogy létrejött a Fidesz nagy terve, az elitcsere. Benne a Magyar Művészeti Akadémiával, amely egy „tökéletesen komolytalan baráti kompánia”, melynek akadémikusi listáját végignézve „az emberek több mint 80 százalékának a nevét sem ismerem”, pedig több mint ötven éve foglalkozik magyar kultúrával. És „csak szembe kellett volna jönniük, ha jelentős dolog fűződne a nevükhöz”.

Ami leginkább meghökkent a kialakuló Fidesz-világban, az a mérhetetlen züllöttség. Emlékszem ezekre a fiatal politikusokra negyed századdal ezelőttről – nem erről volt szó. Árad belőlük a züllöttség, Orbán Viktorból éppen úgy, mint Deutsch Tamásból.

Radnóti szerint a kormány egyrészt arra játszik, hogy mindazokat, akik a kezükben vannak, egzisztenciális és gazdasági alapon megfélemlítsenek, pl. ez történik a tanárok esetében is, akik pedig nincsenek a kezükben, azokat eljelentéktelenítsék, marginalizálják. Azoknak a médiumoknak a számát pedig, ahol még lehet nyíltan, szabadon beszélni, szűkítik. “Létrejött a nagy terv, az elitcsere. Minden ebbe az irányba mutat, a gazdaságban a trafiktól a földekig másnak adnak mindent.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik