Belföld

“A Liget projekt valójában csak egy fedőterv” – mondja az egykori budapesti főépítész

Schneller Tamás szerint a Vár kormányzati kisajátításánál, sőt, a Városliget letarolásánál is van rosszabb.

Schneller nemrég két társával együtt kilépett a kormány által létrehozott Hauszmann-bizottságból. A Népszabadságnak adott interjúban döntését azzal indokolta, hogy bár kezdetben hittek abban, hogy “részesei lehetnek egy hosszú távra szóló stratégiaalkotásnak, amely meghatározza a budai Vár jövőjét, és amely jelentős hatással bír Budapest egészére”, később rá kellett jönniük, nem kíváncsiak a szakmai véleményükre, csupán biodíszletként tekintenek rájuk.

Bíztunk benne, hogy a kormány nemhiába hívott össze 40 becsületben megőszült szakembert, és a Városliget beépítésével ellentétben a Vár esetében tudatos döntések meghozatalára készülnek. (…) De nem vitára invitáltak bennünket, hanem közönségnek. Nem a véleményünkre voltak kíváncsiak, csupán tájékoztattak minket a kormány terveiről.

Állítása szerint a Belügy- és a Nemzetgazdasági Minisztérium felköltöztetéséről ők is csak a sajtóból értesültek, és “a döntési mechanizmus, a koncepciónélküliség és az egyre jobban erőltetett historizáló stílus együtt volt vállalhatatlan számukra.”

A Várban is olyan épületeket akarnak százhúsz éves rajzok, illetve fényképek alapján visszaépíteni, amelyek eredetileg sem képviseltek kimagasló építészeti-művészeti értéket, ami indokolná a teljes helyreállításukat A középszerűség restaurációja irtózatos pénzt, százmilliárdokat emésztene fel. Ráadásul egy olyan politikai, gazdasági és művészeti szempontból egyaránt válságos korszakot készülnek megidézni, amely az I. világháborúba, majd Trianonba torkollott.

Schneller furcsállja, hogy az önkormányzat nem vitatja és nem is véleményezi a kormány terveit, mintha a beruházások nem is Budapesten valósulnának meg. Tarlós István főpolgármester időnként ugyan éles szóváltásba keveredik a kormánytagokkal, de csak közlekedési ügyekben.

A városfejlesztés, illetve -rendezés láthatóan kívül rekedt a városvezetők érdeklődési körén. Csuklás nélkül veszik tudomásul az állatkert biodómépítését, a Városligetbe zsúfolt múzeumokat, a Déli bezárását, a Nyugati pályaudvar mögötti átalakítási elképzeléseket.

A volt főépítész bár kevés esélyt lát a Hauszmann-terv, illetve a Liget projekt leállítására, ám az általuk indított „Mindent a maga helyén” petíciót már tízezren írták alá, és a “lázálmok mérséklését” is már sikerként könyvelnék el. S közben akár az is kiderülhetne, hogy a Liget projekt valójában csak egy fedőterv, amelynek fő célja a Vár kiürítése, kormányzati célra hasznosítása.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik