Belföld

Bizalmas elemzés miatt akadtak ki a polgármesterek

Az ügyintézés központosításával kiránthatják a talajt az önkormányzatok alól, tömeges elbocsátások, hivatalbezárások is lehetnek.

Bizalmas munkaanyag terjed a polgármesterek között, ami azt vetíti előre, hogy a kormány teljes ellenőrzést gyakorolhat minden önkormányzati adat fölött, a helyhatóságok elveszíthetik jogköreiket és tömeges elbocsátások jöhetnek. A stratégiai elemzés az e-ügyintézési rendszerről szól, amit 2015-ben kezdtek kísérleti jelleggel bevezetni több önkormányzatnál, idén pedig országossá bővítené a minisztérium.

Egységesítenének

Az elemzésből nem derül ki, hogy ki készítette és ki rendelte meg, de kitűnik belőle, hogy a szakmai kérdésekre rálátó, a rendszer működését ismerő szakemberek írhatták – írja a 444. A Belügyminisztérium sajtóosztálya a portál kérdéseire annyit közölt: az elemzés létezéséről ők is csak a híradásokból értesültek.

Az ún. ASP-rendszer ünnepélyes átadásakor Pintér Sándor belügyminiszter arról beszélt, hogy az önkormányzatok konszolidálásakor a kormánynak be kellett látnia: korábban kevés információ jutott el hozzájuk az önkormányzatok vagyoni helyzetéről, és sokszor maguk az önkormányzatok sem látják át pontosan helyzetüket. Az uniós forrásból készült fejlesztés célja, hogy egységes, és a kormány számára is átlátható önkormányzati működést alakítsanak ki.

Elveszített hátország

A polgármesterek közt keringő elemzés szerint a rendszer azt biztosítja, hogy az önkormányzatok szoros kontroll alatt működjenek, mert az ASP-nek a kormány a megrendelője, a helyhatóságok csak felhasználók lesznek. Sőt, a kormány gyakorlatilag a megkérdezésük nélkül juthat majd hozzá bármilyen adathoz. Idővel a központi ellenjegyzést is bevezethetik, magasabb szintre kerülhet például a közbeszerzések elbírálása.

Ezt a korrupció elleni harcba csomagolhatják, a tanulmány meg is jegyzi: ha a polgármester és a képviselőtestület „elveszíti a hátországát, nem lesz képes a korrupció kivitelezésére”, hiszen a távoli ügyintéző vagy pénzügyi ellenjegyző tőlük teljesen független.

Az elemzés kitér arra is, hogy a Klik példája megmutatta: megfelelő előkészítés nélkül nagy a résztvevők ellenállása és a negatív társadalmi visszhang. Ezért kiemelten fontosnak tartják, hogy csak azután szabad a központosításhoz hozzálátni, hogy a helyi működési modelleket közös platformra helyezték. A központosítás lehet a végső cél, melynek eredményeként egy sor ügyintézési feladatkört kiszerveznek az önkormányzatok alól és helyi hivatalokat zárhatnak be tömegével.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik