Belföld

Megvert Uber-sofőr – Kiengedték a gyanúsítottakat

Ketten pár napot rács mögött töltöttek, de az ügyészség szerint már nincs miért bent tartani őket. Két társukat be sem zárták.

Szabadlábon védekezhet az a négy ember, akik a gyanú szerint megvertek egy sofőrt Budapest XVIII. kerületében. A Fővárosi Főügyészség szóvivője, Bagoly Bettina a 24.hu kérdésére közölte, hogy az ügy első két gyanúsítottjának hétfőn elrendelt előzetes letartóztatását azért indítványozta az ügyészség, mert ekkor még fennállt a tanúk befolyásolásának, valamint a csak később elfogott bűntársakkal való összebeszélésnek a veszélye. Az elmúlt napokban azonban a nyomozó hatóság kihallgatta a tanúkat, ezen felül az újabb két gyanúsítottal illetve egymással való szembesítésük is megtörtént soron kívül. „A fent írt előzetes letartóztatási ok ezáltal megszűnt, további fogva tartásuk nem indokolt, ezért azt az ügyészség a fair, tisztességes eljárás szabályai szerint még a tegnapi napon, soron kívül megszüntette”

Mindebből adódóan a kerületi ügyészség az újabb két gyanúsított előzetes letartóztatására már nem is tett indítványt, vagyis az ügyben már minden gyanúsított szabadlábon védekezik.

Ahogy arról beszámoltunk, a támadók pénteken késő este rontottak neki egy Uber-sofőrnek Budapest XVIII. kerületében. A verekedők elmenekültek a helyszínről, az egyenruhásokat szemtanúk értesítették. A társaság két tagját a közelben elkapták, egyiküknek súlyos testi sértés miatt is felelnie kell.

Hétfőn a rendőrség már arról tájékoztatott, hogy „újabb két elkövetőt számoltattak el”, egy 28 éves budapesti és egy 19 éves ráckevei fiatalt. Ellenük csoportosan elkövetett garázdaság miatt indult eljárás. A rendőrség szerint mind a négy gyanúsítottnak rács mögött lett volna a helye, ezért kezdeményezte előzetes letartóztatásukat.

A megvert sofőr videofelvételen számolt be a történtekről. Elmesélte az Indexnek, hogyan kötöttek belé és ütötték hatan. Amikor egyik támadója letörte a kocsija tükrét, ő paprikaspray-vel próbálta megállítani a férfit, de akkor társai is ráugrottak.  Hiába próbált menekülni, mindig utánamentek, míg végül halottnak tettette magát, hogy békén hagyják.

 

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik