Amit a Fidesz kér, azt meg szoktam csinálni
Brenzovics László beszél, Kárpátaljáról jött, hálás a Fidesznek azért, amiért se Kárpátalja, se a magyarság nem tűnt el. Kicsit feszengve érzezte magát Semjén miniszterelnök-helyettes mellett, meg azért, amiért felszólították a színpadra, de hát „amit a Fidesz kér, azt meg szoktam csinálni.”
Ezzel a teljes Fidesz-krédót összefoglalta. „Élni fog a nemzet, amelyik összetart.”
Melegszik a pite
Nehéz tömegtámogatást szerezni az olyan keresztény értékeknek, mint az egyneműek házasságának ellenzése, meg az olyanoknak is, mint a család szentségéből (állítólag) következő vasárnapi zárva tartás – még mindig Semjén beszél.
Azt is ő mondja, hogy az MSZP már nem szocdem, hanem liberális, „a multi áruházláncok strómanja lett”, mégpedig azzal, hogy nem állt a kereskedelem vasárnapi zárva tartása mellé, pedig akár azt is követelhetné, hogy az iparban is szünnap legyen a hét utolsó napja.
Egyszer csak a kékcédulás választásnál tart, majd ott, hogy „büszke vagyok rá, hogy egyetlen történelmi pártként életben maradtunk” (KDNP).
A gondolatfüzér következő gyöngyszeme a brüsszeli bürokraták internacionalista segítségnyújtása, melynek alanya a kis Magyarországon regnáló balos ellenzék.
„Emlékezzünk, emlékeztessünk, és gyűjtsünk erőt” – Merlinnel, a varázslóval zár a miniszterelnök-helyettes, ha már vele kezdett.
Semjén: barátaim
Embernek végzete, hogy felejt, idézi Semjén Merlint.
Nem lettünk görögök, lett új alkotmány, hatalmas a rezsicsökkentés, holott mindenki óva intette a magyarságot. Miért tudták ezt megtenni? Mert volt hozzá erejük.
Nem úgy, mint 1994-ben, mert akkor Horn hiába kapott kevesebb szavazatot, a Fidesz alulmaradt. Sorozatban hét választást nyertek, a bajtársi szövetségünk nemcsak érdek, hanem értékközösség.
Luca napja van, tudták?
„Ezzel a testet nem tudod beszennyezni, mert az csak úgy lesz tisztátalan, ha az akarat beleegyezik. Ezért még ha el is veszed erőszakkal testem tisztaságát, akaratomat erre nem tudod rávenni. Mire vársz? A testem kész a kínra!”
Ricsi kolléga írja Semjén Zsoltot, jut idő Lucára, itt írunk róla hosszabban. Széklábbal vigyázni.
Egészen fantasztikus beszéd, számok – SZAVAZÁS
Dr. Nagy Gábor Tamásé a szó, a Fidesz mandátumvizsgáló bizottságának az elnöke ő. Ismétel: eredetileg a párizsi terrortámadás után került volna sor a kongresszusra, de elmaradt.
A Fidesz küldötteinek száma 1505 fő, az összes küldötté 1590. Minden szabályos. A jelentéssel szemben senki nem élt kifogással.
Szavazólap, szavazókártya rendben. Mindenkinek a mandátuma oké. Selmeczi Gabriella és Kocsis Máté a levezető elnök.
Csete, pata
Csetepaték vannak a forráselosztás körül, ez a következő, kissé karcos tarlósi gondolat.
„Keresgéljük a helyes arányokat, ez azonban nem baj, a mai világban természetes”, a stratégiában szerencsére egyetértés van. Budapest, mondja Tarlós, egyre előrébb lép mindenféle protokoll-listákon, plusz príma a kerületi polgármesterek és a városháza közötti munkakapcsolat.
Na, nem is olyan karcos, végül is senki szemüvege nem lett leverve.
Reménykeltő eredményeket, bizakodó jó hangulatot remél a kongresszustól a főpolgármester, valamint minden barátnak, bírálónak áldott ünnepet.
Himnusz, kezdünk, jön Tarlós
A székely himnuszt nagyon vártuk, hiába. A főpolgámester a rövid bevezető, a rendszerváltás utáni sikerek ismertetése után már rá is kanyardott a menekültekre. Nem hiszi, hogy csak úgy, maguktól jönnének, de a magyar kormány volt az első, amely életszerű megoldásokat tett le az asztalra.
Ébredezik a nyugat-európai népek gondolkodása.
Veszélybe kerülhet Európa jövője, a kontinens nem tart lépést a való világgal.

És most rákanyarodik a Fidesz-Budapest ellentétre.
Mineln, közteln, házeln, főpolg - Tarlós nyit
Tarlós nyitja a 26., tisztújító kongresszust, mint a dzsemborinak otthont adó város (Budapest, ugye) főpolgármestere.
Múltba néz, az alapításig tekint vissza, a Bibóig meg a harminchét értelmiségi fiatalig, ahol ő nem lehetett ott. Végigveszi a ciklusokat, kormányzati négyéveket és ellenzékieket, népszavazásokat, aztán a 2010-től zajló sikerszéria kerül sorra, új alkotmánytól rezsicsökkentésig.
Mindent a Fidesz ad, miniszterelnököt, államelnököt, házelnököt, főpolgármestert – büszke rá Tarlós, pláne, hogy e felsorolással önmagát is a legfőbb méltóságok közé emeli, ha csak egy kongresszusi nyitóbeszédig is.
Rengeteg a Magyar Idők és megérkezett...
…Nemcsák Károly.
Ha képbe kerülne a kongresszus előtt
Akkor kattintson ide, mert itt összeszedtük, mire lehet számítani. Címszavakban: terrorizmus, megvédjük az országot, menekültek, satöbbi.
Zagar szól, miközben megérkezik a vezérkar
Hiába, trendi párt ez a Fidesz.
- 12:56 Teleki Pál haláláról és a Hungaroring kezdeteiről is készül dokumentumfilm, utóbbi 285 millió forint támogatással
- 12:46 Nyolc jel, ami alapján be lehet azonosítani a mesterséges intelligenciával generált képeket
- 12:33 Anyja szerint nem miatta lett Kossuth-díjas Lackfi János
- 12:30 Nem folytatja a Pokoli rokonokat az RTL, új napi sorozat indul helyette
- 12:28 21 Kutatóközpont: a Fidesz és a Tisza fej fej mellett két inkább a kormánypártnak fekvő körzetben
- 12:24 Az Allee lett az Év Bevásárlóközpontja – ünneplés és kuponnapok márciusban
- 12:08 Már az Európai Bíróság előtt az ügy, amit egy magyar cég indított a Google ellen a Gemini mesterséges intelligencia miatt
- 11:53 Kocsis Máté: Mekkora barom vagy te, Peti!
- 11:22 Agglomeráció: eddig tart az új lélektani határ távolságban
- 11:03 Ki nyer majd? Tisza-győzelem után is lehet Fidesz-többség? – a 24.hu-n elérhető a 21 Kutatóközpont mandátumkalkulátora
- 10:54 Két nappal a választás előtt Rendszerbontó Nagykoncertet tartanak Puzsérék, Azahriah is fellép
- 10:52 „Amikor valaki így beszél bántalmazott gyerekekről, az megérdemli, hogy kapjon” – betalálta Nagy Ferót a népszerű személyi edző
- 10:51 Ez lehet a Xiaomi eddigi legkülönlegesebb telefonja
- 10:43 Orosz biztonsági vezető: Egy orosz régió sincs biztonságban az ukrán drónprogram fejlődése miatt
- 10:27 Gáspár Bea: Evelin nagyon rosszul viseli a netes támadásokat
- 08:18 Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart
- 07:11 Tóth Vera pszichológus segítségét kérte Tóth Gabi miatt
- 10:09 Egy épület tetejéről zuhant le a mindössze 21 éves honvédtisztjelölt
- 07:44 Hegedűs Zsolt válaszolt a „takonygerincező” Takács Péternek
- 10:54 Két nappal a választás előtt Rendszerbontó Nagykoncertet tartanak Puzsérék, Azahriah is fellép
- 10:52 „Amikor valaki így beszél bántalmazott gyerekekről, az megérdemli, hogy kapjon” – betalálta Nagy Ferót a népszerű személyi edző
- 08:13 A választás előtt Budapestre vonulnak Orbán európai szövetségesei
- 06:39 Amerika óriásbombákat vetett be
- 07:38 Amerikai bíró: Azonnal újra kell indítani az Amerika Hangja működését
- 05:30 Kvíz: Teszteld ezzel a 10 kérdéssel, mennyire mozogsz otthonosan a DiCaprio-filmek világában



