Orbán szerint előbb-utóbb sorra kerül, hogy „mi lesz a visszaküldéssel”.
A miniszterelnök azt vázolja, hogy a menekültek kétszer léptek be az unióba, először Görögországban, másodszor Magyarországon – előbbi helyen nem regisztrálták őket, így ránk maradt a munka. Ha túl leszünk a határvédelmen, „harcolni kell majd azért, hogy a görög jogsértés ne maradjon következmény nélkül”, mert „az lehetetlen”, hogy így történjen.
A kormányfő azzal számol, hogy mivel a menekültek nálunk regisztráltak először, Ausztria és Németország hozzánk próbálja majd visszatoloncolni mindazokat, akik menekültkérelmét elutasítják addigra a nyugat-európai országok.
Szóba kerül Schengen, amit „be kell tartani”. Méghozzá azoknak is, akik már most bent vannak, meg azoknak is, akik igyekeznek e zárt társaságba. E ponton a horvát kormány kap egy gyomrost. Orbán úgy érzi, „azok után, ami történt, nehezen tudom majd összegyűjteni itt a parlamentben” a horvátok schengeni csatlakozásához szükséges szavazatokat.
A részkonklúzió: „Ha mindenki megvédi a saját határát, akkor Európa meg van védve.”
Zárásként a kérdés „legmélyére” tekint a miniszterelnök, „már ameddig emberi szem le tud látni”: „Meg akar változni Európa, vagy nem akar megváltozni Európa?”
Orbán azt emeli ki, hogy „Európa nagy vezetői” lehetőséget látnak a bevándorlásban, következésképpen akarják a kontinens megváltozását. Azt kérdi, vajon Magyarországnak van-e joga nemet mondani erre az útra? „Van-e joga egy nemzetállamnak eldönteni, hogy kit enged be a hazájába… Mi egy ilyen gyors, erőszakos kulturális mintázatváltást nem tartunk jónak a magyar nép számára. Mert minket nem ezzel bízott meg a magyar nép.”
Így aztán „nem fogadunk el olyan európai politikát, ami kényszeríteni akar bennünket”.
