A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya életveszélyt okozó testi sértés bűntett és garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a 19 éves M. Zoltánnal szemben – írja a police.hu.
Szeptember 19-én, hajnali fél 1 körül Debrecenben, a Baltazár Dezső téren egy fiatalokból álló társaság tagjai egy férfival szóváltásba keveredtek. A vita hamar verekedéssé fajult, melynek következtében egy 16 éves konyári fiatalember – az elsődleges adatok szerint – életveszélyesen megsérült.
A debreceni rendőrök jelentős erőkkel kezdték meg az elkövető beazonosítását és felkutatását, ezzel egyidőben felhívás jelent meg a rendőrség honlapján. Ennek eredményeként a bűncselekménnyel gyanúsítható helyi illetőségű M. Zoltán 18 órával a bűncselekmény elkövetése után önként, védőjével jelentkezett a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságon, ahol a nyomozók kihallgatták. A terhelt ellen bűnügyi őrizetbe vétele mellett folyik az eljárás.