Deák Zoltán a pécsi Galenus mentőszolgálat vezetője és tulajdonosa. Egyik mentőautójával gyakorlatilag az első napoktól segít a pécsi vasútállomáson megforduló, nem csekély számú menekült ellátásában.
Mint mondta: ezzel semmilyen tervük nem volt, egyszerűen belecsöppent, vagy inkább bele akart csöppenni. Kiszállni viszont nem nagyon lehet.
“Onnan nem lehet lelépni. Persze, nyilván lehetne: becsukod a mentő ajtaját, hazamész és iszol két sört, de ez nekem valahogy nem megy”.
Profi segítsége nincs. Felhívott 4 környékbeli alternatív mentőszolgálatot, de azóta is egyedül vannak. Volt, aki rendezvények biztosítására hivatkozva rázta le, mert nem érnek rá, egy másik azzal biztatta, hogy „majd beszélnek róla”, de ez azóta sem sikerült.
Fotók: Facebook
Pedig a munka anyagilag is igen megterhelő, bár a pécsi vállalkozó még álmatlan éjszakáin sem állt neki kiszámolni, mennyibe került eddig az elesettek ellátása. Vannak húzós időszakok, amikor egyetlen nap csak anyagra 60 ezer forintot költött. Fájdalomcsillapító nincs ezer forint alatt, egy oxigénpalack cseréje az autóban 16 ezer, a forróbb napokon hamar lecsorgott 5 liter infúzió, 10 ezerért.
És ez csak a költség. A kollégái szintén önkéntes alapon vannak kint a vasútállomáson, minden nap ketten-hárman. Munka pedig mindig van.
“Erősebb napokon 120-an fordultak meg az állomáson, és a mindenkori „átutazók” negyven százaléka bizony átmegy a kezünk között. Volt, hogy kilenctől fél tízig 16 beteget láttunk el” – mondta Deák Zoltán.
A legkülönbözőbb bajokkal kell a pécsi mentősöknek megküzdeni: a taposóaknától roncsolt gyermeklábtól a tüdőgyulladáson át a tenyérnyi vízhólyagokig van itt minden. És persze vannak nagyon nehéz napok, amikor semmi sem megy, amikor a tolókocsis, vesebeteg, cukorbeteg, folyadékkal feltelt, 190-es vérnyomású nénit kell felkészíteni a budapesti útra, de sehogy sem akar sikerülni. Aztán persze valahogy mégis feljutott a vonatra, kicsivel jobb állapotban, mint előtte, de jöttek más, rosszabbnál rosszabb állapotú gyerekek és idősek. Ez az egyik olyan nap volt, amelyen reggel kilenctől este negyed nyolcig egyfolytában dolgoztak.
Erőt a hálás tekintetek adnak, ám a mentős az elmúlt hetekben egyre több fenyegetést is kap.
“Volt, hogy a lakásom előtt megállt a mentő mellett egy motoros, leszállt, és elképesztő, nyomdafestéket nem tűrő szöveget lihegett közelről az arcomba. Ma már szinte naponta van valami, egy kis hazaárulózás, vagy „nemzet szégyene”-zés, kisebb-nagyobb szúrka-piszkák, fenyegetések.”
A napokban éppen egy egészségügyi dolgozó találta meg a Facebookon. A férfi nagyjából azt írta: „gyönyörű”, és hogy „Isten irgalmazzon neki”.
Ennek feltehetően Deák profilképéhez is lehet köze, ezen ugyanis hosszú évek óta arab fejfedőben feszít. Aki régóta ismeri, tudja, hogy a fotó 1997-ben készült, tunéziai nászútján. Aki nem, az meg nyilván mást gondol.
“Talán az esik a legrosszabbul, hogy éppen egy kolléga, egy szülészeti műtősfiú szedi le rólam a keresztvizet, mert embereken segítek. Az volt még ilyen, amikor egy sürgősségi esethez mentőt hívtunk, és a tiszt úgy nézett rám, hogy azt hittem, le is fog köpni. Úgy, hogy amióta kint vagyunk az állomáson, több életveszélyben lévő magyart is megmentettünk, nevezzük járulékos nyereségnek. Az utolsó rosszul lett nénit egy afgán házaspár támogatta el a mentőautóig” – mesélte.
