Belföld

Orbán hallgatással ünnepel

Orbán Viktor beszéd (Array)
Orbán Viktor beszéd (Array)

A kormányfő az állami ünnepségek közül várhatóan kettőn lesz ott.

Bár Orbán Viktornak augusztus 20-án nem lesz nyilvános programja, beszédet sem mond, de várhatóan két nyilvános eseményen részt vesz – közölte a VS.hu-val a Miniszterelnöki Sajtóiroda. Ott lesz a legmagasabb magyar állami kitüntetés, a Szent István Rend ünnepélyes átadásán 11 órakor, a Sándor-palotában, és jelen állás szerint részt vesz az augusztus 20-i ünnepi szentmisén, illetve az azt követő Szent Jobb-körmeneten.

A kormány.hu naptára augusztus 20-ára ezt írja.

„Ezen a napon nincs esemény!”, ám a Fidesz.hu szerint „Augusztus 20. – A mi ünnepünk”

Akiknek ehhez az ünnephez hiányzik a kormányfői beszéd, azoknak felidézünk néhány orbáni gondolatot. Ezt mondta a kormányfő 14 éve, a Kossuth téren, augusztus 20-án.

„…A millenniummal lezártuk a hosszú, beteg, nagyképű és keserves XX. századot. Az utolsó pillanatban csaptuk rá az ajtót, mert azzal fenyegetett, hogy folytatódni fog és a jövőnk is a régi marad. De a millenniummal új kapukat tártunk ki, távlatokat nyitottunk, horizontot rajzoltunk. És nekivágtunk. (…)

Egy új korszakot nem a háborúk, nem a politika, még csak nem is a gazdaság indít el, hanem az emberek lelkületének és gondolkodásának megváltozása. A lelkek emelkedése, a közös bizalom, a jövőbe vetett remény és az ebből fakadó erő.

(…) Úgy volt eddig, hogy Európa csonka. Holott semmi oka rá, hogy úgy maradjunk. Nem fogadta be a védelméért megannyi vért hullatott sok szenvedést vállalt, szabadságszerető népeket. Pedig már régen készen állnak. Most úgy lesz, hogy kontinensünket, Nyugat- és Közép-Európát a szabadság és a felelősség szellemében egyesítjük.

Úgy lesz, hogy a magyarok ebben az európai egységben függetlenségüket védve és nemzeti büszkeségüket megőrizve vesznek részt.

Majd úgy lesz, hogy itthon is mindannyian megértjük, az európai lélek nem ott kezdődik, ahol a mi szabadságunk és függetlenségünk véget ér. Ott nem Európa kezdődik, hanem megint csak a hontalanság, a senki földje. (…)

Úgy volt, hogy a XX. század eszméi nem állták ki az idők próbáját. Elvéreztek, elbuktak vagy a szemétdombon végezték – melyiknek mi járt. Most úgy lesz, hogy időt álló eszmékben hiszünk majd megint. Lesz közös rend, amely felé mindannyian szabadon törekedhetünk.

A hegy magas, de van út a tetejére.

Magyarország határai térben és időben szabottak. Ha tágasabbra vágyunk, akkor Magyarországot fölfelé, az ég felé kell építenünk. Eddig úgy volt, hogy a történelem formálta jellemünket. Most úgy lesz, hogy a jellemünk formálja a történelmünket. Saját történelmünk lesz megint.

Most úgy lesz, hogy ismét az európai történelem főutcáján haladunk.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A jövő elkezdődött.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik