Belföld

A budapesti olimpia nyereségéből fejlesztené az egészségügyet Rogán és Harrach

rogán antal, harrach péter (Array)
rogán antal, harrach péter (Array)

A kormány részvénytársaságot hozna létre a pályázat koordinálására és a lobbizásra.

Országgyűlési határozati javaslatban áll ki Rogán Antal és Harrach Péter a 2024-re álmodott budapesti olimpia mellett. Az előterjesztés – melyről a Napi.hu számolt be – tartalmazza, hogy létrehozna a kormány egy részvénytársaságot, amely a pályázat koordinálásáért, a nemzetközi tájékoztatásért, lobbizásért felelne. A társaság felügyelőbizottságába a parlamenti frakcióval rendelkező pártok delegálhatnának tagokat.

A pályázati költségekre a kormány többlettámogatást adna a Magyar Olimpiai Bizottságnak. Létrehoznák az Olimpiai Pályázati Bizottságot is, mely 24 „Magyarországon elismert és közmegbecsülésnek örvendő személyből” állna, rájuk a parlament és a MOB elnöke, a főpolgármester és a kormány tehetne javaslatot. A kinevezéseket a parlamenti frakciók véleményezhetnék és egy-egy tagot is delegálhatnának.

Az Állami Számvevőszékkel külön ellenőrzési programot dolgoztatnának ki az olimpiai projektekre és rögzítik azt is, hogy „a jogszabályok maradéktalan tiszteletben tartása mellett” törekedni kell arra, hogy a fejlesztések zömét magyar cégek végezzék.

Az előterjesztők úgy vélik, hogy az olimpiarendezés nyereséges lehet és azt is rögzítik, hogy az olimpia rendezéséből származó költségvetési többletbevételeket „elsősorban és döntően” az egészségügy fejlesztésére kell majd fordítani.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik