Belföld

Szerda reggel még úgy nézett ki, hogy a határzár csak a végső megoldás lehet

Szogesdrot(210x140).jpg (Array)
Szogesdrot(210x140).jpg (Array)

A jogvédők szerint a kerítéstől alapvetően nem változik meg a jogi helyzet, de az is lehet, hogy arra játszik az állam, hogy Magyarország elveszítse biztonságos besorolását.

Még szerdán is egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tettek a fideszes politikusok a magyar-szerb határra építendő 175 kilométer hosszú, négy méter magas kerítés ügyében – írja csütörtöki számában a Népszabadság.

Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető elnöke reggel a TV2-n még azt mondta: nem látszik szükségesnek fizikai határzár kiépítése, mert a rendőrség e nélkül is képes lehet az illegális bevándorlók feltartóztatására.

A parlamentben a menedékjogi törvény módosításáról szóló vita volt napirenden – itt Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője még csak a legutolsó lehetséges lépésként hozta szóba a határzárat, arra az esetre, ha az EU-ban is hozzálátnak a belső határok lezárásához.

Elnézést, Virág elvtárs, ez az ítélet

Délben viszont Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter már bejelentette, hogy megszületett a döntés, a kormány utasította a belügyminisztert, hogy jövő szerdáig készítse elő a határ lezárását.

A lap megkereste a határmenti Mórahalom fideszes polgármesterét, Nógrádi Zoltánt, aki azt mondta: meglepte a döntés gyorsasága, de ő és a lakosság is támogatja azt. Ugyanakkor hozzátette: a menekültekkel eddig nem volt atrocitásuk, de szerinte ez jelentős mértékben annak köszönhető, hogy éjjelente tucatnyi polgárőr van szolgálatban.

Toroczkai László, Ásotthalom jobbikos polgármestere korábban maga is javasolta a kerítésépítést. Szerinte ugyanakkor ez magában nem megoldás: jelentős élőerő-védelemre is szükség van. Ugyanakkor úgy látja, hogy a kerítés építésének bejelentése már önmagában visszatartó erő, az embercsempészek kénytelenek lesznek más útvonalat választani.

Aki a mi boldog, fényes jövőnkben nem bízik

Szeged MSZP-s polgármestere, Botka László ugyanakkor azt mondta: a város lakosságát egyáltalán nem zavarták a menekültek. Senki nem gondolta volna, hogy a XXI. században új vasfüggöny épül Európa közepén, és éppen Orbán Viktor áll majd a bevándorlóellenes politika élvonalába. Botka szerint ez tipikusan a Fidesz módszere, ellenségképet kreál és elkezd harcolni ellene, hogy elterelje a figyelmet arról, hogy rendszeresen és módszeresen szétlopják az országot.

A Helsinki Bizottság menekültügyi programjának vezetője azt mondta: „Mindig azt gondoljuk, hogy már nincs lejjebb, de a magyar-szerb határra tervezett kerítés ötlete azt mutatja, hogy van”. Gyulai Gábor szerint a kerítéstől alapvetően nem változik meg a jogi helyzet, hiszen az csak magyar területen épülhet meg, és ha valaki akár a kerítés külső oldalán belép az ország területére, magyar joghatóság alá kerül és be kell vele szemben tartani az összes hazai és nemzetközi jogszabályt. Ugyanakkor az is elképzelhető, hogy Magyarország elveszti „biztonságos ország” besorolását, mivel a menedékkérők nem számíthatnak tisztességes eljárásra; ebből az következhet, hogy a dublini egyezmény alapján már senkit nem toloncolhatnak vissza hozzánk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik