Kevés szó esik róla, még kevesebben töltik ki a teszteket – a mostanit eddig nagyjából kétezren –, pedig fontos. Ezért aztán szeretnénk minden érdek és részrehajlás nélkül bemutatni a magyar internet egyik leghasznosabb, pártfüggetlen közpolitikai szolgáltatását (játékát?), a Vokskabint. Kedves olvasó, ha gondol ön bármit is a nők helyzetéről, a kórházakban uralkodó állapotokról, az ingyenes oktatásról, Trianonról, az ügynökaktákról, és a kormányt kiszolgáló / a kormány ellen áskálódó szemét firkászokról, és még tippjei is vannak, hogyan kéne megregulázni mindezeket, akkor ez az ön oldala.
A Vokskabin egy olyan „egyetért-e ön”-típusú kérdőíves oldal, ahol bárki lemérheti, melyik párthoz áll a legközelebb az, amit a világ dolgairól gondol. Ha most erre azt gondolja, hogy „hagyjanak engem békén, tudom én, kire szavazok majd és miért”, akkor is töltse ki a teszteket: lehet ugyanis, hogy az ön világnézete bizony elég távol áll attól, amit a kedvenc pártja mond és gondol. Ez a projekt lényege: tudatos szavazókat nevelni úgy, hogy a választópolgár tényleg megfontolja, hova ikszel, ahelyett, hogy megzabálná az éppen aktuális bullshitcunamit. A kutatók remélik, a válaszadók olyan kérdéseken is elgondolkodnak, ami addig eszükbe sem jutott – ha már egyszer megkérdezték őket.
Nézzük például a legújabb kérdőívet, amely a nők helyzetével foglalkozik. (Ez az első kérdőív, amely nem csak informál, hanem kutatási célokat is szolgál.) Ha ön például jobbikos és úgy gondolja, „kell a francnak ez a nyomoronc feminizmus, a nők eddig is jól elvoltak a konyhában és a gyerek mellett, ha pedig egy nő mégis érvényesülni akar, hát megteheti”, rossz hírünk van:
ön nem is jobbikos, hanem fideszes.
A kormánypárt ugyanis sokkal inkább gondolkodik önhöz hasonlóan a nőkről, mint a szélsőjobb, bocsánat, progresszív néppárt, utóbbi szerint – hivatalosan – ugyanis bőven nincs esélyegyenlőség.
1995-ben egy nemzetközi felmérés részeként még a magyar férfiak ötven százaléka értett egyet azzal, hogy férfiak jobb politikai vezetők. És a nők 48 százaléka. Cseh- és Lengyelországban rosszabb volt az arány (60-70 százalék). Utóbbi országnak ma női elnöke van, míg itthon alig látni nőt a Parlamentben, főleg vezető tisztségben. 2007-ben a pártok közti marakodás miatt semmi nem lett az erre vonatkozó jogszabályból, de egy 2010-es Tárki-vizsgálat szerint a magyarok „csak” harmada nem értett egyet azzal, hogy a nők gazdasági, politikai, tudományos részvételét kvótával kell segíteni. 2013-ban a liberális, a konzervatív és a baloldali női ernyőszervezet közös nyilatkozatban kérte, hogy a paritás elve határozza meg a jelöltállítást, a tavalyi parlamenti választáson pedig az derült ki, hogy a szavazóknak nem számít különösebben a jelölt neme. Azaz némi fejlődés biztosan van. A Vokskabin-kérdőívet még nem értékelték, de ha meglesznek az eredmények, azzal egy konferencia keretében szembesítenék a politikusokat is a Vokskabin kutatói. Ha szabad egy kis coming outot, én így nézek ki:
Azt eddig is tudtam, hogy nem vagyok nagy fideszes, de hogy ennyire jobbikos legyek, az meglep, ahogy az is, hogy MSZP-sebb vagyok, mint LMP-s. A 95 százalékos Gyurcsány-kompatibilitást sem fogom reklámozni, azt hiszem. Most egy kicsit furcsa lesz tükörbe nézni.
Kérdés persze, honnan tudják, miről mit gondolnak a pártok, amikor a politikusok, mint tudjuk, szeretik, izé, néha meggondolni magukat. A csapat jobb híján az egyetlen járható utat választja: nagy műgonddal összeállítanak egy kérdéssort, amit eljuttatnak a pártok központjába. Ott egyébként nagyon komolyan veszik ezeket, nem csak becopyzzák a sablonválaszt, hanem vezetői üléseken vitáznak róluk, van, amire nem is válaszolnak azzal, hogy még el kell dönteniük, mi az álláspontjuk – mondta a Hír24-nek Barlai Melanie, a NetPol és az Andrássy Egyetem szakértője. Sok párt bizonyos kérdésekben nem akar vagy mer állást foglalni, így ambivalens („igen, de…”, „jelenleg még nem látjuk”) válaszokat adnak. Ilyenkor a szerkesztők nyomozzák ki a sajtóból és korábbi nyilatkozatokból, mi az ábra, és eszerint informálják a kérdőívek kitöltőit.
Arról nem is beszélve, hogy egy párton belül egy kérdésről homlokegyenest mást gondolnak a politikusok – sőt, egy-egy honatya álláspontja is sokszor azon múlik, mikrofon előtt áll-e, vagy egy kis lakossági főrumon beszél, ahol „ki lehet mondani a dolgokat”. A leginkább kínálkozó példa a Jobbik, ahol ugye hivatalosan nem szempont a bőrszín meg a származás, mégis tele van rasszistával. A következő Vokskabin-kérdőív egyébként pont a romákról, azaz Vona Gábor testvéreiről szól majd. Na, az lesz az igazán cifra.
