Belföld

Miért hullanak az égből a Gripenek?

Gripen a kifutópályán (Array)
Gripen a kifutópályán (Array)

Egyelőre semmi nem utal arra, hogy a mostani balesetnek köze van az előzőhöz. Sőt, a Gripenek kevésbé zuhannak le, mint a korábbi MiG-ek.

Szerdán kényszerleszállást hajtott végre egy Gripen a Kecskeméti repülőtéren. Orosz Zoltán altábornagy az M1-nek azt mondta, felszállás közben nem húzódott vissza az orrfutómű teljesen, ezért a pilóta úgy döntött, hogy vészjelzést ad le, kiüríti a kerozint a gépből, majd megpóbál kényszerleszállni.

A gépet a hibás futómű miatt csak a hasára tudta letenni, ezért a földről katapultált. Őt most a kecskeméti kórházban kezelik, eszméleténél van, kommunikálnak vele. Orosz Zoltántól megkérdezték azt is, hogy a mostani balesetnek köze van-e a májusban balesetet szenvedő Gripenhez. Nem válaszolt, csak a mostani eset részleteit mondta el.

Túlfutott

A májusi baleset Csehországban történt. A gép túlfutott a kifutópályán, a benne ülő két pilóta jól van. Még mindig vizsgálják, mi történhetett, erről még kevesebbet tudunk, mint a ma reggeli hasraszállásról. Azt sem, hogy személyi vagy műszaki hiba történt.

Megkérdeztük Seprődi Kiss Árpádot, az Anyahajó szakblog szerkesztőjét, hogy mit gondol, a két balesetnek lehet-e köze egymáshoz. Úgyis mindenkit az foglalkoztat majd, hogy mostantól tömegével jönnek-e a Gripen-balesetek.

Stressz

Seprődi Kiss hűtötte kicsit a kedélyeket, mert szerinte nagyon keveset lehet tudni egyelőre az ügyről. A mostani balesetről mindössze annyit, hogy futóműhiba miatt történt, a múltkoriról viszont semmit nem tuduk biztosan. Simán lehet az is, hogy a SAAB hibázott a gépekkel kapcsolatban.

 

Lehetne az is az ok, hogy a pilótákban benne van a stressz az előző baleset miatt, de ez csak akkor lenne igaz, ha bebizonyosodik, hogy személyi hiba történt. Ha az derül ki, hogy a svéd cég hibázott, akkor a mostani gépet valószínűleg nekik kell majd megjavítani. A májusi balesettel szemben ugyanis ez a Gripen még javítható. Orosz Zoltán azt mondta, az összes gépet átnézik, hogy a hiba megismétlődik-e. De szerinte a mostani meghibásodás jellege ezt nem indokolja. 

Lezuhantak

A 14 Gripenünkből, amiket még az első Orbán-kormány vett, így maradt 12. Illetve egy gépről régóta pletykálják, hogy nem repülhet, csak donorgép. Ha ez igaz, akkor 11. Még mindig nem olyan rossz arány, mint a MiG-eknél volt.

A magyar légierő a Gripenek előtt valamivel MiG-eket és Szuhojokat használt. Ezekből rengeteg zuhant le az évek során. MiG-21-ből az üzemeltetés alatt 75 darab zuhant le. A legutolsó 1996-ban. 32 pilóta halt meg a balesetekben.

MiG-23-asokból öt, 29-esekből három zuhant le, ugyanúgy, ahogy a Szu-22-esekből. Mi-8-asokból nyolc darabot vesztettünk el így, a legutolsót 2008-ban. A Mi-24-es helikopterből pedig kettő darabot.

Ez pedig egy videó egy hasonló, előre bejelentett kényszerleszállásról. A Gripen-kötelék földközelben repült. Az Index talált rá. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik