Belföld

A KLIK-től rettegnek a nyíregyházi tüntetők

apaczai-3(960x640).jpg (nyíregyháza, apáczai, )
apaczai-3(960x640).jpg (nyíregyháza, apáczai, )

Majdnem 1500-an tüntettek azért, hogy nehogy az állami iskolafenntartóhoz kerüljön az Apáczai iskola. Petíciót vittek a rektornak és a fideszes országgyűlési képviselőknek, akik épp nem voltak a városban. A szülők nagyon nem akarák a KLIK markába engedni a város neves iskoláját, az Apáczait.

Tüntettek kedden délután az apáczaisok Nyíregyházán, mert nem akarják, hogy a gyakorlóiskola fenntartását az intézményfenntartó KLIK vegye át a Nyíregyházi Főiskolától. A demonstrációt a szülői munkaközösség szervezte, gyerekek, szülők, nagyszülők, pedagógusok fehér pólóban, lufikkal, zászlókkal, transzparensekkel tüntettek az intézményért. A szabolcsi megyeszékhelyen az 1000-1500 fős tömeg az iskolától előbb a főiskola elé vonult, hogy petíciót adjon át a rektornak.

A felsőoktatásért felelős államtitkárság még nyolc gyakorlóiskolának javasolta ugyanezt, az indoklás szerint azért, mert ezekben kevés tanító- és tanár szakos hallgató gyakorol. Ebbe a sorba illeszkedett az Apáczai is. A szülők határozottan ellenzik, hogy központosítsák az iskolát és áttegyék a KLIK-hez, amire elfogadható indokot eddig nem hallottak – mondták a szülők a demonstrációt megelőző sajtótájékoztatón. Szerintük a szakmai önállóság, a mozgástér megszűnését jelenti, ha Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter május végén a fenntartóváltás mellett dönt.

 

Sorolták a kimagasló tanulmányi eredményeket, versenyeken elért helyezéseket. Egyikük, Mike András elmondta: úgy tudják, a hasonló sorsra ítélt többi nyolc gyakorló mellett a fenntartó intézményük nyilatkozatban állt ki, ám ez Nyíregyházán még várat magára. Hozzátette, biztosak benne, hogy a fenntartóváltás részleges elbocsátásokat is jelent majd az iskolában, illetve – bár ez még csak feltételezés – a KLIK bármelyik pillanatban megszüntetheti az intézményt, amit egyébként semmi nem indokol.

A 60 éves iskola

Andó Károly iskolaigazgató (aki egyébként Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselő is) a Hír24 kérdésére elmondta: az iskolába másfél-kétszeres a túljelentkezés, minden évben négy osztályt indítanak, magas tanulói létszámmal, jelenleg 875 diák jár az intézménybe, ami jövőre lenne 60 éves. „Abban bízunk, magasabb szinten megszületik egy olyan döntés, hogy nem kerül át a gyakorló a KLIK-hez, marad a főiskolánál” – fogalmazott. Kiderült: az iskoláról néhány napja felröppent hír több, gyermekét az első osztályba nemrég beíratott szülőben zavart okozott, ezt telefonon jelezték is.

 

A demonstrációra az iskola udvarán gyülekező tömeg a főiskola elé vonult, ahol az egyik szülő felszólalásában azt mondta, nehéz indulatok, aggódás és érzelmek nélkül beszélni egy olyan elképzelésről, ami ellen szülők, gyerekek, pedagógusok, felsőoktatásban dolgozók, itt végzett hallgatók és a város lakossága is tiltakozik. Kérte, a főiskola rektora és szenátusa foglaljon állást amellett, hogy nem támogatják a fenntartóváltást. „Lehet, hogy pillanatnyilag a főiskolán a hallgatói létszám alacsonyabb, de ez nem maradhat így, mert akkor pedagógushiány lesz” – figyelmeztetett. „Elkezdődött az osztatlan pedagógus-képzés, jönnek hallgatók”, ezért kérte, hagyják a jelenlegi keretek között működni az iskolát, nehogy visszafordíthatatlan dolog történjen.

Csak a KLIK-et ne!

A demonstrálók között volt olyan szülő, aki szerint gyalázat, hogy a főiskola vezetése nem mer kiállni az iskola mellett. „Meg vagyok győződve róla, hogy a Nyíregyházi Főiskola minőségének elismerése, védelme hozta ide ezt a több száz, ezernél több embert” – mondta Jánosi Zoltán, a főiskola rektora, majd átvette a petíciót, melyben a szülők tiltakoznak fenntartóváltás mellett. Ebben a szülői munkaközösség megfogalmazza: „a KLIK által direkt államosított iskolánk elveszítené szakmai, szervezeti, gazdasági önállóságát, beleszürkülne a központosított, uniformizált oktatási rendszerve, elveszítené egyediségét, megszerzett értékeit, szellemiségét.” Felszólítják Balog Zoltán minisztert és Palkovics László államtitkárt a tervezetük visszavonására.

 

„Az államtitkár véleményezésre kért fel, nem egy döntés előkészítésére. Úgy fogom fel a jelenléteteket, mint a véleménynyilvánítás egy nyilvános formáját” – fordult a diáksághoz Jánosi. A rektor szerint a demonstrálók a több mint 50 éve működő főiskola értékei mellett foglaltak állást. A Hír24 kérdésére, hogy mi a jó döntés, a rektor azt mondta, a legjobb az lenne, ha maradna az iskola a Nyíregyházi Főiskola fenntartásában, ha nem gyakorlóként, akár úgy is, mint közoktatási intézmény. Hogy erre mennyi az esély? „Nem tudom”- válaszolta a rektor. Hogy ki fog-e állni a főiskola a gyakorlóért, arra úgy felelt, a petíciót átvették, a véleményezést a szenátus fogja megtenni május 8-án.

A tömeg a főiskolától Nyíregyháza főterére vonult, ahová a város két országgyűlési képviselőjét várták, tőlük azt kérik, tegyenek meg mindent az iskola megmentése érdekében. Vinnai Győző és Petneházy Attila (Fidesz-KDNP) korábban jelezte, kötelező szavazás miatt nem tudnak személyesen jelen lenni, egyikük munkatársa vette át a petíciót a téren fegyelmezetten felsorakozott tömegtől. Balog Zoltán miniszter május 29-én hozza meg a döntését arról, átkerülnek-e a KLIK-hez a gyakorlók, vagy maradnak korábbi fenntartóiknál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik