Belföld

A célpontos Kisberk Szabolcs lett az N1 TV főszerkesztője

celpont(1)(960x640).jpg (célpont)
celpont(1)(960x640).jpg (célpont)

Pár hete még azt mondta, Orbán nem geci, most azt, hogy a Fidesz durva lejárató kampányt csinál.

Az Alfahír írta meg, hogy a HírTV-től nemrég viharosan távozó Kisberk Szabolcs átigazolt az N1 TV-hez. Ráadásul főszerkesztőnek. A Jobbikhoz közeli online csatorna új vezetőjével csináltak is egy rövid interjút. Ebből néhány idézet:

“Mindig próbáltam független újságíróként dolgozni, nem pedig pártmegrendeléseket teljesíteni. Amíg ezt hagyták a HírTV-nél addig ott voltam, és most úgy érzem, hogy az N1TV-nél a helyem. Tudom, hogy sokakat érdekel az a kérdés, hogy Fidesz vagy a Jobbik, de számomra nem ez volt a szempont, hanem hogy szakmai munkát végezhessek.”

“Remélem, hogy újra tud indulni a Célpont, mert szükség van egy ilyen oknyomozó műsorra. Egyébként úgy tudom, hogy nem mindenkinek sikerült még elhelyezkednie a korábbi szerkesztőségből.”

“A volt kollégiámat sajnálom, ők nem ezt érdemlik. De ugyanakkor megértem azt is, hogyha egy ilyen stílusú tulajdonos televízióját bojkottálják a politikusok. Jelen helyzetben úgy érzem, hogy a HírTV-nek nagyon hosszú távú jövője nincs már.”

“Nem szeretném egyik pártot sem minősíteni, de jól látszik, hogy az a durva lejárató kampány, ami ellen egy éve még a jelenlegi kormánypárt is felszólalt, most melyik oldal sajátja. Remélem, nem ez a stílus fogja meghatározni a következő évek kampányait, mert az nagy valószínűséggel még az amúgy is egyre csökkenő választási hajlandóságot is tovább csökkentheti.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik