Belföld

Emmi: A NAV szerint nincs költségvetési csalás az Országos Roma Önkormányzatnál

Bár a szervezet 300 millióért vett gellérthegyi villát és 29 millió forintért bérelt tíz személygépkocsit, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szerint nincs ok nyomozásra.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a NAV nyomozati szervétől arról értesült, hogy az a költségvetési csalás ügyében nem lát okot a nyomozás megindítására az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) Híd a munka világába nevű program kapcsán – tudatta közleményében a tárca.

Mint korábban megírtuk, februárban maga Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere személyesen rendelt el vizsgálatot az ORÖ vitatott pénzköltései miatt. Az akkori gyanú szerint 2013-ban, a 75 százalékban uniós forrásokból indult programban nem a célnak megfelelően, a leghátrányosabb helyzetűek érdekében használták fel a pénzt. Az Index állítása szerint a csaknem ötmilliárd forintos foglalkoztatási program tele volt gyanús pénzköltésekkel. Kiderült: a programban konzorciumi partnerként részt vevő ORÖ 300 millióért vett gellérthegyi irodaházat.

Vajda László, a Lungo Drom országos alelnöke elmondta: a programhoz kapcsolódóan 29 millió forintért béreltek autókat, de nem tudni, hogy kik használják a tíz személygépkocsit.

Farkas Flórián, az ORÖ korábbi elnöke nem tudott elszámolni közel 287millió forinttal. Az ORÖ közgyűlése egy 2011-es határozatban döntött arról, hogy az önkormányzat mindenkori működési támogatásainak 10 százaléka az úgynevezett elnöki keret alapját képezze. Az elnök pedig félévente köteles beszámolni a közgyűlésnek a keret felhasználásáról. Ennek ellenére sem Farkas Flórián, sem a gazdasági hivatal vezetője, sem a pénzügyi bizottság elnöke sem szóban, sem írásban nem számoltak be arról, mire ment el a közel 300 millió forint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik