Balog vizsgálatot rendelt el a roma önkormányzat gyanús pénzei miatt

Bár a Miniszterelnökség csak a Híd a munka világába program befejezése utánra ígért vizsgálatot Balog Zoltán mégis elrendelte azt – írja a Magyar Nemzet.

Az emberi erőforrások minisztere személyesen rendelt el vizsgálatot az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) vitatott pénzköltései miatt – értesült a Magyar Nemzet.

Az ellenőrzésre azután kerülhet sor, hogy a múlt héten kiderült, a Híd a munka világába program gyanús kiadásokat tartalmaz. Felvetődött, hogy az ORÖ részvételével zajló csaknem ötmilliárd forintos foglalkoztatási program forrásait nem a célnak megfelelően, vagyis nem a leghátrányosabb helyzetűek érdekében használják fel.

A tárca szerint a vizsgálat legalább öt, de legfeljebb tizenöt napot vesz igénybe. Ennek során azt ellenőrzik majd, hogy a Híd a munka világába program szakmai terve és támogatási szerződése összhangban van-e.

Az index írta meg korábban, hogy 2013-ban, 75 százalékban uniós forrásokból indult Híd a munka világába nevű programban nem a célnak megfelelően, a leghátrányosabb helyzetűek érdekében használják fel a pénzt. Állításuk szerint a csaknem ötmilliárd forintos foglalkoztatási program tele van gyanús pénzköltésekkel, és a kialakuló botrány megrengetheti Farkas Flórián hatalmát. Utóbbi korábban az ORÖ elnöke volt, most pedig többek között a program forrásait kezelő Foglalkoztatási Szövetkezet elnöke. Kiderült az is, hogy a programban konzorciumi partnerként részt vevő ORÖ 300 millióért vett gellérthegyi irodaházat.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.