Belföld

Rogán elkobozná a brókerbotrány csalóinak vagyonát

Rogán a parlamentben (rogán antal, )
Rogán a parlamentben (rogán antal, )

A kormánypárt törvényjavaslatot nyújt be az Országgyűlésnek, amely szerint a csaló brókercégek tulajdonosai és vezetői a magánvagyonukkal is felelnek. A frakcióvezető a köztévéről és az ellenzéki népszavazásról is beszélt.

A politikus arról is beszélt, hogy sűrű és szigorú ellenőrzésekre van szükség a brókercégek világában, és el kell végezni ugyanazt a munkát, amit a bankoknál, valamint a takarékszövetkezeteknél.

Rogán Antal a sajtótájékoztatón tűrhetetlen csúsztatásnak nevezte azt a parlamenti MSZP-s felszólalást, amely szerint a Magyar Televízió nem közvetíti élőben az interpellációkat és az azonnali kérdéseket.

Az új M1-re vonatkozó kérdésekre a frakcióvezető azt válaszolta: nem szeretne foglalkozni egyetlen csatorna műsorával sem. A Magyar Televízió jogszabályokban garantált függetlenséget élvez – tette hozzá. Azt azonban megemlítette – utalva a hvg.hu egyik publicisztikájára -, megengedhetetlennek tartja az olyan megjegyzéseket, amelyek a köztelevízió egyik cigány származású munkatársát érték.

A fideszes politikus parlamenti felszólalásában korábban felszólította az ellenzéki pártokat, hogy magyarország legnagyobb nemzeti ünnepén hívja vissza a provokátorait. Amikor kormányon voltak, akkor rendőröket küldtek, most provokátorokat.

Azzal kapcsolatban, hogy 19 “rendszerbontó” népszavazási kezdeményezést indítanak a március 15-ei civil demonstráció szervezői az Orbán-rendszer lebontásáért, az “új magyar köztársaságért”, Rogán Antal azt mondta: “19 kérdés megfogalmazása maga a komolytalanság, így is érdemes kezelni”, nem kívánnak vele foglalkozni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik