Belföld

Széttrollkodták Deutsch konzultációját

Mégis örül a miniszterelnöki biztos, hiszen a trollok aránya csak kétharmad, mostantól pedig már a gyengénlátók és a siketek is üzenhetnek.

A netadós mizéria kapcsán merült fel, hogy kellene egy nagy társadalmi konzultáció arról, hogy hogyan nézzen ki a magyar internet. Ezzel Orbán meg is bízta Deutsch Tamást, aki, legalábbis Twittere alapján, nemcsak tudja, mi az a mikroblog, mém és trollkodás, hanem aktívan használni is képes mindezeket. Ezzel pedig valószínűleg egyedülálló az ismertebb magyar politikusok között.

Eleinte úgy tűnt, a konzultáció főleg a netadó körül pörög majd, gyorsan kiderült azonban, hogy a kormány visszatáncol a nemzetközi viszonylatban kifejezetten elmebeteg ötletből. A tervezett össztársadalmi párbeszéd viszont maradt, csak azt nem tudtuk, miről fog szólni. Még mindig nem tudjuk, mégis úgy tűnik, minden a terv szerint halad.

Az internetkon.hu oldal február 3-án indult el azzal, hogy összegyűjtse azokat a javaslatokat, amelyeket a magyar nép internetügyben kíván. Azok ugyanis nem felülről érkeznek majd – jól is néznénk ki, ha a Fidesz-KDNP-frakció első két sora találná ki, miről szóljon az internet –, hanem bármely 14. életévét betöltött magyar állampolgár kérdezhet, javasolhat, hozzászólhat. Az érdemi megnyilvánulásokat összegyűjtik, ennek végeredménye pedig egy 18-20 tételes kérdőív lesz, amit bárki kitölthet és ebből aztán majd tényleg kiderül, mi az internet a zalaegerszegi műkörmösök, bábonymenyeri gazdák, belbudai irodalomprofesszorok és erzsébetvárosi hipszterek szerint.

Azóta eltelt két hét, meglátogatta az oldalt 37 ezer látogató (az ügy volumenét tekintve nem túl sokan: a vezető hírportálok napi látogatottsága több mint tízszer ennyi) és 3200-an, azaz nagyjából minden tizenegyedik hagyott is ott valamit.

Többnyire valami nagyon büdöset.


Deutsch a konzultációról szóló csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta: számított a trollokra, akik nagyjából fele-kétharmada arányban nyilvánultak meg a nem-trollokhoz képest, ezért ő „ezt a poharat inkább félig telinek, mint félig üresnek” látja. Szerinte a lényeg, hogy így is maradt nagyjából 700 érdemi kérdés és hozzászólás. (Ezek szerint a trollok aránya inkább háromnegyed-négyötöd, ha a 3200-ból indulunk ki.) Tanulságos, hogy az egyedi látogatók húsz százaléka mobileszközről érkezett.

Mostantól pedig gyengénlátók számára is elérhető az internetkon.hu az akadálymentesített változatnak hála, amely méretes betűkkel és nagy kontraszttal teszi olvashatóvá a menüpontokat, szövegeket. Várják a siketek, nagyothallók üzeneteit is, méghozzá anyanyelvükön, magyar jelnyelven. Kósa Ádám, Siketek És Nagyothallók Országos Szövetségének elnöke szerint ez a világ első honlapja, amelyen a jelnyelvi üzenetek nem egyoldalúak, azaz nem csak láthatók – mint például Szőnyi Oxána siket szépségkirálynőé –, de küldhetők is. Ezt Deutsch és Kósa be is mutatták, ami a következőképpen nézett ki:

Deutsch leült az újságírók közé és mobillal felvette, ahogy Kósa jelnyelven megfogalmaz egy internetkon-kompatibilis javaslatot (biztosítsanak ingyen szélessávot az infokommunikációs akadállyal élőknek!), majd megígérte, hogy elküldi neki a videót, amit majd ő feltölthet.

Várhatóan kora nyáron már többet tudunk arról, hogy a kormány hogy látja az internet jövőjét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik