Belföld

Lázár „cinizmusbombájára” reagált a DK

Eközben a gyalázkodó Jobbik-alelnök, Novák Előd oldala eltűnt a Facebookról.

Az év elsőként született babája, Rácz Péter Rikárdó kapcsán rasszista kirohanásokat tett Novák Előd Jobbik-alelnök Facebook-oldalán. Az ügyre lecsapott a Demokratikus Koalíció, a párt képviselői egy napra felvették a Rikárdó nevet, ami egyebek mellett a PM-nél is kiverte a biztosítékot – Erőss Gábor elnökségi tag képmutatásnak nevezte Gyurcsányék „akcióját”, tekintve, hogy ők támogatták egyebek mellett Miskolcon a cigányozó Pásztor Albert polgármesterjelöltségét.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden Novák Előd kirohanásai mellett az ügy „katasztrófaturistáiként” elítélte a DK-t is, mely szerinte politikai hasznot akar húzni az ügyből. Erre reagálva Gyurcsány pártja közölte: „Lázár szerint bizonyára Gyurcsány Ferencnek és a Demokratikus Koalíciónak is azt kellett volna tennie a tiltakozás helyett,amit ő: hallgatni.”

„Lázár János önmagát persze nem tekinti politikai katasztrófaturistának akkor sem, ha azután reagál egy rasszista kijelentésre,hogy a DK tiltakozása és Novák Előd további botrányos kijelentései miatt már kiemelten foglalkozik vele a magyar sajtó. Lázár János persze nem hibáztatható ezért, hiszen biztosan megviselte az ital nagykereskedelem oligarchaérdekek szerinti átrendezése körüli mizéria. Lázár szerint ugyanakkor a magyar gyermekek sorsát a tehetségüknek és a szorgalmuknak kell irányítania az öröklött körülmények – vagy a 70 milliós budai luxuslakások – helyett” – áll a DK közleményében, mely szerint az Orbán-kormány a Jobbikkal „kokettál”.

Novák Előd gyalázkodásai kapcsán megszólalt kedden Rácz Péter Rikárdó édesapja is, aki közölte: nem segélyből élnek, nem szolgáltak rá mások gyűlölködő megjegyzéseire és képtelenek feldolgozni, hogy néhány napos babájukat minden ok nélkül bántják. Elvárják egyúttal, hogy Novák Előd nyilvánosan kérjen bocsánatot.

A jobbikos politikus erre nem volt hajlandó, sőt ő várt bocsánatkérést későbbi Facebook-bejegyzésében az édesapától. Novák Facebook-oldalát viszont később törölhették: jelenleg nem érhető el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik