Belföld

Rikárdó-ügy: Lázár beszólt Nováknak

Lazar-Janos(430x286).jpg (lázár jános)
Lazar-Janos(430x286).jpg (lázár jános)

Egyetlen egy gyereket sem lehet megbélyegezni, szülessen bár a Rózsadombra vagy Makóra, palotába vagy putriba - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a makohirado.hu-nak adott, kedden megjelent interjújában.

Minden magyar gyereknek vele született joga, hogy a sorsát a tehetsége és a szorgalma alakítsa, ne pedig előítéletek vagy öröklött körülmények – hangsúlyozta a lapnak a Makó és térsége országgyűlési képviselői posztját is betöltő politikus azzal kapcsolatban, hogy az ország idei első újszülöttje a Maros-parti városban született Rácz Péter Rikárdó lett, és a portál szerint a kisfiú érkezése a családban örömet szerzett, a közéletben indulatokat váltott ki. A miniszter kijelentette: a most születő, most felnövőben lévő gyerekekből lesz a jövő Magyarországa. A tisztességes politikának ezért az a dolga, hogy küzdjön a szegénység, a mástól örökölt következmények és az előítéletek ellen.

Gyáva, ostoba politikusok és katasztrófaturisták

Lázár János szerint fontos, hogy “ne hagyjuk szó nélkül” azt, ha valaki – különösen egy politikus – újszülötteket bélyegez meg. “Egy újszülött megbélyegzése ugyanis nemcsak gyáva dolog, de gazemberség is. Olyan, mint egy köztörvényes bűncselekmény” – tette hozzá. A miniszter hangsúlyozta, hogy aki egy gyereket rekeszt ki, az valójában az egyetlen lehetőségétől vagy “vagyonától” fosztja meg: az esélytől, hogy tisztességes emberré váljon.

“Az állam dolga pedig az, hogy a gazemberekkel szemben megvédje a gyerekeinket. Minden gyereket” – mondta a portálnak a politikus, elítélve azt a verbális támadássorozatot, amit “gyáva és ostoba politikusok” indítottak egy újszülött ellen.

Újszülöttet nem bélyegezhet meg senki

Lázár János közölte – bár a tettük súlya az előzőhöz nem mérhető – elítéli azokat is, akik ennek a gyalázatos ügynek a “katasztrófaturistái”, és e támadásból akarnak politikai hasznot húzni. Azzal ugyanis, hogy “Gy. Ferenc és társai” politikai cirkuszt csináltak Rikárdó ügyéből, arra kényszerítették a magyar társadalmat, hogy pártpolitikai törésvonalak szerint viszonyuljon a történtekhez. Pedig ebben az ügyben nem lett volna szabad árukapcsolást létrehozni, ebben ugyanis pártok feletti konszenzusnak kell lennie, amely úgy hangzik: “minden új élet ártatlan, mint a ma született bárány. Újszülöttet nem bélyegezhet meg senki” – fogalmazott a miniszter.

Az idei év első babája, Rácz Péter Rikárdó január 1-jén 0 óra 1 perckor született Makón. Novák Előd a csecsemő kapcsán  bocsátkozott fejtegetésbe, a politikus Facebook-bejegyzésében többek közt arrül írt, hogy attól tart, „kisebbség leszünk saját hazánkban”. Valamint feltette a kérdést, hogy vajon „Vajon mikor fogják megváltoztatni Magyarország nevét, ha ez így folytatódik?” Majd saját családjáról tett ki képet „Azért szaporodik a magyar is néhol” kommentárral.

Teleki László nyílt levélben fordult Orbán Viktorhoz az ügyben, az MSZP felszólította a Jobbik elnök-frakcióvezetőjét, hogy vállalhatatlan kijelentései miatt hívja vissza a Népjóléti bizottságból párttársát. Novák közben bejelentette, hogy megválik a Népjóléti Bizottság alelnökségétől, mivel a Népesedéspolitikai Albizottság elnöke lett.Válaszolt Rikárdó édesapjának közleményére is, azt írta, hogy szerinte nem mond igazat, hiszen ő nem tett gyűlölködő kijelentést, emellett felszólította, hogy kérjen tőle bocsánatot.

A nagy port kavaró ügyre egyelőre sem a kormányfő, sem az államfő nem reagált.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik