Ellenségesebb lett a bulvár népe Orbánnal – írtuk meg a miniszterelnök éves, már-már hagyománnyá váló online szereplése kapcsán. Zsolt Péter médiaszociológust arra kértük, segítsen analitikusabban tekinteni a kormányfőhöz érkezett kérdésekre, illetve az azokra adott válaszokra.
A médiaszociológus szerint a Blikk kezében óriási lehetőség került azzal, hogy megválogathatta, mely kérdések kerültek a miniszterelnök elé, illetve mely kérdéseket publikálták és melyeket nem. „Nem tudjuk, hogy a Blikk szerkesztői milyen elvek szerint szelektáltak, milyen jellegű kérdésekről mondtak le, így a társadalom hangulatát inkább az újság hangulatának változásán keresztül vizsgálhatjuk” – mondja Zsolt Péter, aki szerint az viszont jól látható, hogy a Blikk mára jobban felvállalja a konfliktusokat.
Ami szinte nyilvánvaló – bár a korábbi és a mostani Blikk-szereplés konkrét összehasonlításához tartalomelemzési munkára lenne szükség – az az, hogy idén sokkal több szomorú, elkeseredett kérdés, megszólalás érkezett Orbán Viktorhoz, mint például tavaly. Kevesebb teret kaptak a személyes kérdések, holott a bulvár éppen a magánélet információival sáfárkodik legszívesebben.
A bulvár játékterében két megközelítési mód létezik, ha politikusról van szó: a személyesség és a felháborodás. Előbbi leginkább a hízelgő, a „politikus is ember”- jellegű cikkeket jelenti (például Orbán Viktor férjhez adja lányát), ezekben az érintettek új arcukat mutathatják meg a választóknak, ezért sincsenek abban a helyzetben, hogy a népszerűségért folytatott versenyben lemondjanak a bulvársajtóról.
„Ezt a lehetőséget most kevésbé kapta meg a miniszterelnök, a kellemetlen kérdések jobban előtérbe kerültek” – összegez Zsolt Péter, aki hangsúlyozza: a tavalyi chat-interjúban is voltak rázós ügyek és kitérő válaszok, idén azonban több kellemetlen kérdést továbbítottak a Blikk szerkesztői. Ha arra a kérdésre keressük a választ, ez a szereplés többet hozott-e mint vitt, akkor két szempontot kell vizsgálnunk: „Egy profi politikus pontosan tudja, hogy a kemény kérdéseknél abba az irányba kell menni, ami hívei számára elfogadható vagy annak tűnik” – mondja. Szerinte egy ilyen jellegű szereplés elérheti azt a célját, hogy a saját tábort megerősítse, és a bizonytalankodókat maga mellé állítsa. Mégis inkább a másik szempontra kell most inkább fókuszálni, arra, hogy a konfliktusok tömege elért egy kritikus pontot, ami miatt a megszólalás, az ügyes válaszok és rutin nem elégséges.
Fotó: MTI
Arra a kérdésre, hogy a „bulvár népe” a magánéletéről anekdotázó politikust mindig szívesen hallgatja-e, Zsolt Péter tisztázó választ ad. A bulvár népe
„mi magunk vagyunk, hiszen csak két csoport: a bevándorlók (pl. a londoni magyarok) és a leghátrányosabb társadalmi réteg nem részesei a bulvár-ismeretek közül a politikai bulvárnak. Következésképp ezt a gondolatmenetet követve ez a kérdés egy közvélemény-kutatás témája lehetne, amelyek viszont a közelmúltban megerősítették, amit magam is látok ezekben a beszélgetésekben: Orbán Viktor veszít népszerűségéből.”
“Éppen az ilyen megoldások mutatják, hogy gond van a kelet-európai demokráciákkal”
„Ami megragadt bennem, az az „Erőt, egészséget!” kifejezés használata. Eddig ilyesmivel ilyen gyakorisággal maximum a miniszterelnököt és Gyurcsány Ferencet szívesen parodizáló humoristapárosnál találkoztam” – mondja a szakértő, aki ebben az egyszerű fordulatban komoly üzenetet lát. Szerinte a miniszterelnök rutinos megnyilvánulásai emberséget és erőt közvetítenek: ő egy kemény kérdés (jelen esetben: „Miért nézi teljesen hülyének a magyar népet?”) után is van annyira úriember, hogy jót kívánjon a kérdezőnek.
Az egyik, érdemi problémát feszegető kérdező arról panaszkodott, hogy adósságai miatt elveszítette otthonát. „Orbán Viktor pedig erre úgy reagált, mintha mindannyiunk atyjaként neki kellene elrendeznie ezt az ügyet: küldje el az adatait, utánanéz” – magyarázza Zsolt Péter. Szerinte ez a gondoskodó, emberarcú válasz egészen másképp csapódna le Nyugat-Európában, mint nálunk. Svájcban például ritkábban találkoznánk hasonló válasszal,
„egy olyan demokráciában ugyanis, ahol a fogaskerekek jobban összecsiszolódtak, maga az állampolgár sem érzi úgy, hogy problémáival csak a legmagasabb szintű csúcsvezető tud kezdeni bármit is.”
Játsszunk el a gondolattal: mit mondott volna egy ilyen felvetésre egy nyugati vezető? Valószínűleg a kérdezőt az illetékes hivatalba irányította volna, ahol majd gyógyírt találnak a bajára. Zsolt Péter szerint Közép- és Kelet-Európában egészen más a helyzet – ennek lenyomatát láthatjuk Orbán Viktor chatelésében is. Nálunk annak, hogy a miniszterelnök saját kezébe vesz egy egyébként nem az ő illetékességi körébe tartozó ügyet, pozitív üzenete van. De – teszi hozzá – „csak a szociológusok és médiaelemzők fanyalognak, hiszen a mi olvasatunk szerint éppen az ilyen megoldások mutatják, hogy gond van a kelet-európai demokráciákkal.”
Végigolvasva az Orbán Viktorhoz intézett kérdéseket, szinte úgy tűnik, mintha arra appelláltak volna, hogy az olvasók megsajnálják a méltatlanul támadott miniszterelnököt. „Van egy olyan szabályszerűség, hogy az emberek együtt éreznek az össztűz alá vett személlyel, azonban a mai Magyarországon nincsen olyan politikus, aki erre számíthatna” – felelte Zsolt Péter a megsajnálhatóság felvetésre. Szerinte megfigyelhető, hogy a második ciklusukat töltő miniszterelnököknél már nem játszik az empátia-mechanizmus. Példaként Gyurcsány Ferenc első miniszterelnökségét említi, amikor ez a törvényszerűség még aktív volt és amely a második ciklus elejére felgyűlt ellenérzések, feszültségek miatt már egyáltalán nem éreztette hatását. Itt tarthatunk most is: a harag, az elégedetlenség elérte azt a szintet, amely kioltja a szegény, méltatlanul támadott politikussal szemben érzett részvétet. Ilyenkor már nincs irgalom, a társadalmi elégedetlenség utat tör magának – akár a Blikk hasábjain is.
Arról is érdeklődtünk a szakértőnél, milyen tanáccsal látná el Orbán Viktort – vagy bármilyen hasonló online kérdezz-felelekben való részvétellel kacérkodó politikust. Zsolt Péter meglátása szerint sokkal könnyebb lenne egy ilyen szituációban helytállni, ha több időt szánnának a törvényalkotás előkészítési fázisára, a társadalmi egyeztetésre, vitára. A felpörgetett, elkapkodott törvényalkotás ugyanis azzal a kommunikációs következménnyel jár, hogy a politikus nem tudja milyen érvrendszerekre, milyen érvrendszerekkel válaszolhat. Ilyenkor jobb híján a rögtönzés, a kikerülés, átvezetés eszközeihez nyúlnak a megszorongatott döntéshozók. A fenti körülmények közt Zsolt Péter már egyetlen politikusnak sem javasolná chat-interjúban a részvételt. „de persze” – tette hozzá – „attól még, hogy én nem javasolnám, még nem biztos, hogy ebben igazam van”.
