A Pesti Központi Kerületi Bíróság keddi végzésével megváltoztatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság V. Kerületi Rendőrkapitányságának szabálysértési határozatát, és mind a 15 emberrel szemben megszüntette a jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség miatt indított eljárást – adta hírül az MTI.
A bíróság indoklása szerint az eljárás alá vont emberek előre bejelentették, hogy április 8. és május 31. között demonstrálni kívánnak a Szabadság téren, és a rendőrség tudomásul vette a bejelentett demonstrációt. A tüntetés ideje alatt azonban a VIII. kerületi önkormányzat határozatával megtiltotta a területen való tartózkodást, de a határozatot nem kézbesítette az eljárás alá vont embereknek. A rendőrségnek tudomása volt a birtokvédelmi határozatról, ennek ellenére nem tájékoztatta a demonstráció szervezőit a birtokvédelmi eljárásról.
Így az eljárás alá vont emberek tévedésben voltak a területen tartózkodásuk jogszerűségét illetően – állapította meg a bíróság.