Belföld

Szanyi: “Az orbáni tolvajdiktatúra Magyarországot a koldusok országává tette”

A szocialista EP-képviselő beszélt a NAV-botrányról és a gój motorosokról is.

Szanyi Tibor egyeztetéseket kezdeményezett az új Európai Bizottság szocialista kötődésű tagjaival a magyarországi szociális jogok helyreállítása, illetve az “extrém mértékű”, 27 százalékos áfakulcs csökkentése érdekében – írja az MTI.

A Vida-ügyre reagálva azt mondta, kiderült, hogy a kormányzaton belül “egy valódi korrupciós hálózat” működik, ennek egyik oka pedig a magasan tartott áfa. Szorgalmazta Vida Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnökének leváltását.

Azt mondta, “az orbáni tolvajdiktatúra Magyarországot a koldusok országává tette”, a szakértők szerint hárommillió szegény él az országban. Hozzátette: a jövő évi költségvetésben jelentősen megnyirbálják a szociális kiadásokat, és Orbán Viktor miniszterelnök maga is elismerte, hogy több adót vetnek ki. Nem több adóra, hanem kevesebb korrupcióra van szükség, ugyanis a miniszterelnök a magyar családoktól “bezsákolt” pénz döntő részét “a kormány hűbéreseinek zsebébe” folyatja – jelentette ki Szanyi Tibor.

Indoklása szerint azért kereste meg levélben az EB első alelnökét, a holland Frans Timmermans jogállamiságért felelős uniós biztost, valamint a francia Pierre Moscovici pénzügyekért felelős biztost, mert úgy látja, az új EB programja, összetétele arra utal, hogy az prioritásként kezeli a szociális Európa kiépítését.

Szanyi Tibor kijelentette: ha egy uniós tagállam kormánya közömbösnek bizonyul állampolgárai sorsa, jóléte iránt, akkor van hova fordulni, az európai szolidaritásra lehet számítani.

Kérdésre közölte, karitatív tevékenységre jóval azt meghaladó összeget költ majd, mint amennyit a gój motorosok vendégül látására fordított. (Sajtóhírek szerint 2700 euróról, mintegy 834 ezer forintról van szó.) Hozzátette: az elmúlt években döntően a hajléktalan családok megsegítésére adakozott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik