Belföld

Áder Auschwitzba megy, Amerika elítéli Orbán taktikázását

Az Egyesült Államok nagykövetsége párbeszédet szorgalmaz azokkal is, akik alkalmasint nem értenek egyet a kormánnyal. Kovács László volt külügyminiszter szerint ez egyértelmű figyelmeztetés.

Áder János köztársasági elnök is részt vesz hétfőn a nemzetközi Élet Menete emlékprogramon, Auschwitz-Birkenauban – erősítette meg a Népszava értesülését a Köztársasági Elnöki Hivatal. A lap szerint arról még nincs hír, hogy Szakály Sándor is részt vesz-e a megemlékezésen, amire a Veritas Történetkutató Intézet vezetőjét a magyarországi Élet Menete Alapítvány kuratóriuma invitálta még januárban.

A Népszava emlékeztet rá, hogy a felajánlott “tanulmányút” apropóját az adta, hogy Szakály előzőleg “idegenrendészeti intézkedésnek” nevezte az 1941-es kamenyec-podolszki deportálást. Az alapítvány azért ajánlotta fel az utat a történésznek, mert az egykori haláltáborban 54 ország több ezer zarándokával, túlélőkkel és leszármazottaikkal közösen meggyőződhet arról, hogy hová vezetnek az “idegenrendészeti intézkedések”. Szakály utóbb bocsánatot kért kijelentéséért, de nem mondott le.

Kovács László a Népszavának azt mondta, hogy amerikai részről a demokráciával ellentétesnek tekintik az Orbán-kormány taktikázását. A volt külügyminiszter szerint az amerikai kormányzat – amely évtizedek óta az emberiség elleni legsúlyosabb bűnnek tekinti a holokausztot, annak tagadását vagy bármiféle mentegetését – figyelemmel kíséri “az Orbán-kormány ellentmondásos magatartásával kapcsolatos aggodalmakat”.

A szocialista politikus szerint a nyilatkozat udvarias, de egyértelmű figyelmeztetés a kormánynak. “Orbán Viktor miniszterelnök nem hagyhatja figyelmen kívül, hogy az Egyesült Államokat ért 2001-es terrortámadással kapcsolatos Csurka-nyilatkozat elítélését elmulasztó magatartása azóta is terheli a magyar-amerikai kapcsolatokat, és ez a feszültség a Bush-kormányt követő Obama-adminisztráció hivatalba lépése óta sem enyhült” – tette hozzá Kovács, emlékeztetve arra: az elmúlt több mint 10 évben már szinte szó sem esett a magyar kormányfő hivatalos amerikai látogatásáról.

A követség közleménye szerint “az Egyesült Államok támogatta a magyar kormány és a magyar társadalom azon óhaját, hogy megemlékezzék a hetven évvel ezelőtti eseményekről, amikor náci erők és magyar szövetségeseik magyar zsidókat, romákat és egyéb kisebbségeket gyűjtöttek egybe és deportáltak”. A diplomáciai képviselet figyelmét nem kerülték el a magyar társadalmon belül felmerült jelentős aggodalmak a kormánynak az évfordulóra vonatkozó javaslatait illetően, közöttük egy új múzeum, valamint egy emlékmű terve ellen, amely, mint a kormány megfogalmazta, „Magyarország német megszállásának áldozatairól” emlékezik meg. Magyarok a társadalom minden rétegéből, zsidó szervezetek, civil társadalmi csoportok és Magyarország nemzetközi partnerei adtak hangot fenntartásuknak e tervekkel kapcsolatban.

A közleményben külön emlékeztettek rá, hogy a kormány februárban jelezte, húsvét után folytatja a párbeszédet az Emlékév tervei miatt aggódókkal, és május 31-ig elhalasztja az emlékmű befejezését. “Egy kormány és állampolgárai közötti konstruktív eszmecsere a demokratikus, jó kormányzás ismérve, és a párbeszéd ígérete bátorító reményt keltett” a nagykövetségben, amely szerint a választási győzelem után is valódi párbeszéd kellene. Az ugyanis azt demonstrálná, hogy a kabinet “nyíltan és őszintén megbeszéli a fontos ügyeket azokkal is, akik alkalmasint nem értenek egyet” álláspontjával.

„Mint szintén demokratikus ország, továbbra is arra ösztönözzük a kormányt, hogy igyekezzék becsületesen, nyíltan és tényszerűen értékelni a magyarországi Holokausztot. Ehhez hozzátartozik, hogy kikéri és figyelembe veszi a magyar társadalom valamennyi rétegének véleményét, és különösen azokét, akiket jogosan érintenek érzékenyen a kormánynak a hetvenedik évfordulóval kapcsolatos tervei” – zárul a közlemény.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik