A Magyar Királyi 1. Huszárhadosztály 1945. január 15. és március 18-a között heves harcokat vívott a Vértes-hegységben.
Két hónapig tartották állásaikat a megszállókkal szemben
A II. világháború magyarországi hadszínterén kevés olyan terepszakasz adódott, ahol a honvédség alakulatai huzamosabb ideig eredményes harcot folytattak a megszálló szovjet Vörös Hadsereg alakulatai ellen.Ilyen terepszakasznak számított a Vértes-hegység is, melynek területén az 1. Huszárhadosztály, mint az egyetlen magyar lovasseregtest, több mint két hónapig tartotta állásait a túlerőben lévő ellenséges csapatokkal szemben.
A 4700 fős, 9 zászlóaljnyi erőt és 9 tábori tüzérüteget számláló hadosztály rövid csallóközi újjászervezését követően 1945. január 10-től kapott ismét hadműveleti feladatokat.
Szuronnyal, rohamkéssel, kézigránáttal
Először a Vértes nyugati részén foglalt el védőállást, majd a Székesfehérvár és a Balaton között végrehajtott sikeres német előretöréssel („Konrad 3″ hadművelet) egy időben néhány eredményes ellencsapása folytán egy ideig ellenőrzése alá került a hegység keleti része is.
Sikeres haditettei nyomán vette birtokba Körtvélyes-, illetve Kőhányás-pusztát is. E gyéren lakott kis települések elfoglalása az ellenség kemény ellenállása miatt javarészt közelharc árán történt. Szuronnyal, rohamkéssel és kézigránáttal kellett a szívósan védekező szovjet csapatokat lépésről lépésre visszaszorítani. Az 1. Huszárhadosztály arcvonala ezt követően a Vértes-hegység erdőségeiben nagy kiterjedésben Gánt – Vérteskozma – Tatabánya vonalban húzódott, melyet a rendelkezésre álló elégtelen erőivel és a magyar 23. gyaloghadosztály részeivel csak támpontszerűen tudott megszállni.
A kritikus helyzetet a dermesztő hideg is súlyosbította
Egy ízben Wach Géza tartalékos zászlós szakasza bravúros és meglepetésszerű felderítő vállalkozása során bejutott Csákvárra, s nagy zűrzavart okozott az ott elszállásolt szovjet csapatok körében. Mivel a hadosztály felmentő vállalkozásai rendre eredménytelennek bizonyultak, a Kotló-hegyen körülzárt csapatoknak meg kellett kísérelni visszafelé áttörni seregtestünk védőállásaiba.
A Vértes-hegység keleti részéről visszaszorultak, az alakulat azonban még február első felében is eredményes harcot folytatott a szovjet csapatok ellen. A szovjet Vörös Hadsereg 1945. március 18-i nagyarányú támadó hadművelete vetett véget a hegységben folytatott további ellenállásnak, s a hadosztály megmaradt állományával a Kisalföld irányába szorult ki az ország területéről.
