Belföld
erőmű-kémény (erőmű, kémény, füst, )

A kormány segít megvenni a fűtőerőművet

Buthy Lilla
Buthy Lilla

2013. 11. 08. 15:49

A szerdai kormányülésen a székesfehérvári Fűtőerőmű ügyében is döntés született.

Korábban a témában:

A kormány anyagi segítséget nyújt a városnak a felszámolás alatt álló Székesfehérvári Fűtőerőmű Kft. megvásárlásához – közölte Vargha Tamás, Székesfehérvár fideszes országgyűlési képviselője pénteken a város polgármesterével közösen tartott sajtótájékoztatón.

Vargha Tamás elmondta, hogy a fűtőerőmű közösségi tulajdonba vétele egyezik a kormány törekvésével. A legutóbbi kormányülésen született döntés értelmében a város indulhat a felszámolásra kiírt pályázaton – tette hozzá.

Közlése szerint a támogatás pénzügyi részéről január végéig több részletben születnek majd meg a kormánydöntések, ám minden bizonnyal olyan mértékű támogatással számolhatnak, ami megközelíti a teljes vételárat, vagyis a 2 milliárd 750 millió forintot.

A politikus kiemelte, hogy a kormánydöntést követően a november 18-i határidőig a város önkormányzata beadhatja pályázatát, azaz részt tud venni a Székesfehérvári Fűtőerőmű Kft. vagyoni eszközeire vonatkozó kiíráson.

Újabb fontos közszolgáltatás működtetője lehet a város

Cser-Palkovics András polgármester azt hangsúlyozta, hogy több mint húszezer távfűtéses lakás van a városban, így az ott élőknek is biztonságot adhat a kormányzati döntés, hiszen ezáltal lesz megteremthető a garancia a folyamatos ellátásra. Emlékeztetett arra, hogy korábban többször került veszélybe a távhőszolgáltatás, és minden esetben a város közbeavatkozására volt szükség.

A fideszes politikus jelezte, a képviselő-testület a november 14-i közgyűlésen dönt majd arról, hogy az önkormányzat induljon a kft. vagyoni eszközeinek megvásárlása kiírt pályázaton és vállalja a közszolgáltatás további működtetését. A tervek szerint a tulajdonjog az önkormányzathoz, míg az üzemeltetési jog a Széphő Zrt.-hez kerül, így a távhőtermelés és -szolgáltatás egy helyen összpontosulhat.

A polgármester a cégnél dolgozókkal kapcsolatban megjegyezte: az eljárás során jogilag elveszítik munkahelyüket a Székesfehérvári Fűtőerőmű Kft.-nél, de a város szeretné az üzemeltetési feladatokat ellátó városi cégnél alkalmazni a szakembereket.

Székesfehérvárnak nagyon fontos a Fűtőerőmű további sorsa

Az önkormányzat tavaly júniusban tájékoztatta az MTI-t arról, hogy egy kormányrendelet szerint a felszámolás alatt álló Székesfehérvári Fűtőerőmű Kft. stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté vált. A döntést azzal indokolták, hogy “a Székesfehérvári Fűtőerőmű Kft. – amelyben az önkormányzat az előző városvezetés elhibázott privatizációs döntése értelmében a közvetett többségi önkormányzati tulajdon ellenére, a társasági szerződés rendelkezései miatt nem képes meghatározó befolyást gyakorolni – jelentős hiteleit törleszteni nem tudja, és hatalmas összegekkel tartozik a gázszállító Főgáz Zrt.-nek”.

Az önkormányzat akkori lépését az is indokolta, hogy a társaságnak a gázszolgáltatóval szemben fennálló tartozása egy részét 2012-ben kétszer közvetlenül kifizették.

A székesfehérvári önkormányzat közgyűlése január 18-i zárt ülésén döntött úgy, hogy bejelentkezik a felszámolónál vevőjelöltként, mert megvásárolná a felszámolás alatt álló Székesfehérvári Fűtőerőmű Kft. magánbefektetők kezében lévő 49 százaléknyi tulajdonrészét.

A döntést követően Cser-Palkovics András elmondta: a társaság további működésének nincs értelme az önkormányzat nélkül, hiszen az általuk előállított távhő az önkormányzat cégén keresztül jut el a felhasználókhoz. Hangsúlyozta: 51 százalékos tulajdonrésze van az önkormányzatnak a cégben, de a menedzsmentjog – a korábbi szerződések értelmében – teljes egészében a magánbefektetőké, így az irányításba az önkormányzat eddig nem szólhatott bele.

A kormány augusztus 19-ei, székesfehérvári kihelyezett ülésén Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette: a kormány erkölcsileg, politikailag és anyagilag is támogatja a korábban privatizált székesfehérvári erőmű állami költségvetési forrásból történő visszavásárlását.

A kormányfő a Fejér megyei városban tartott tanácskozáson közölte: a kabinet Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter vezetésével tárgyalásokat kezdeményez a településsel a felszámolás alatt álló erőmű visszavásárlási összegének megállapítására.

Orbán Viktor a fűtőerőművel kapcsolatban megjegyezte: a korábban privatizált székesfehérvári cég visszavásárlása indokolt, de mereven “eltanácsolják” az önkormányzatot attól a szándéktól, hogy ehhez újabb hiteleket vegyen fel.

Székesfehérvár önkormányzata szeptember 30-án közölte az MTI-vel, hogy kézhez kapta a Székesfehérvári Fűtőerőmű Kft. vagyoni eszközeinek értékesítésére kiírt zártkörű pályázaton történő részvételre szóló meghívást. A közlemény szerint a három független értékbecslő által meghatározott érték alapján a vagyoni eszközök minimum vételára 2 milliárd 750 millió forint, ez alatt a felszámoló a vagyont nem értékesítheti. Az ajánlati biztosíték 47,5 millió forint volt.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Fotó: Marjai János/24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.