Bajnai Gordon szerint adórendszerváltást kell végrehajtani 2014-ben: az egykulcsos adó helyett fogyasztásbővítő, munkahelyteremtő és igazságos adórendszerre van szükség.
Az Együtt-PM szövetség vezetője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: az Orbán-kormány “igazságtalan, embertelen és munkahelyellenes” adóreformja egyre mélyebbre löki Magyarországot. Az Együtt-PM ezért kezdett aláírásgyűjtést a kétkulcsos adórendszer bevezetése érdekében.
A rendszer vesztesei
Bajnai Gordon közölte: az egykulcsos adó miatt 50 ezer munkahely szűnt meg. Bemutatott egy infografikát, amely szerint csak a nagyvállalatok 49 ezer embert bocsátottak el az utóbbi három évben a növekvő munkáltatói járulékterhek miatt. A minimálbéresek foglalkoztatása 27 600 forinttal többe kerül havonta – hozta példaként, megjegyezve: miközben a munkaadók terhei nőttek, a minimálbér vásárlóereje csökkent 2010-hez képest. Hozzátette: egy bruttó százezer forintot kereső ember 11 ezer forinttal kevesebbet visz haza az egykulcsos adó miatt, mint a kormányváltáskor, míg a bruttó 700 ezret keresők nettója majdnem százezer forinttal nőtt.
A volt kormányfő beszélt arról is, hogy az emberek négyötöde szerint a kormány rosszul teljesít a munkahelyteremtésben, a foglalkoztatási adatok javulása pedig csak a közmunkának és a külföldön dolgozóknak köszönhető.
Készpénzfelvétel: saját intézkedését korrigálná a Fidesz
Az Együtt-PM vezetője kérdésre válaszolva azt mondta: az ingyenes pénzfelvétel törvényi szabályozása is példa arra, hogy a Fidesz nem tud kormányozni. Hiszen – folytatta – a pénzfelvételt a tranzakciós illeték bevezetése drágította meg, amit a kormány most próbál korrigálni, ám sajtóhírek szerint úgy, hogy az embereknek a bankfiókban kell igényelniük a havi két ingyenes pénzfelvétel lehetőségét.
Szintén kérdésre Bajnai Gordon azt mondta, kedd reggel felhívta Mesterházy Attila MSZP-elnököt, és szolidaritását fejezte ki, amiért méltatlan támadások érték a bajai videoügyben. Szavaiból kiderült, ezután nem látja értelmét annak, hogy aláírja Gyurcsány Ferenc nyílt levelét, amelyet a Demokratikus Koalíció elnöke az ellenzéki pártok vezetőinek címzett, arra kérve őket, legyenek szolidárisak a szocialistákkal.
Ugyancsak kérdésre elmondta: miniszterelnökként sem hivatalos, sem nem hivatalos információja nem volt arról, hogy az amerikai titkosszolgálatok európai vezető politikusokat, kormányfőket hallgatnak le. Hozzátette: amennyiben kiderül, hogy valóban így történt, az “szövetségesek között elfogadhatatlan”.