Belföld

Bajai videó: Gyurcsány védi az MSZP-t

Gyurcsány Ferenc (Gyurcsány Ferenc)
Gyurcsány Ferenc (Gyurcsány Ferenc)

Az MSZP melletti szolidaritásra szólította a demokratikus ellenzéki pártokat Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke.

Nincs bizonyíték

Gyurcsány Ferenc kedden írt levelében úgy fogalmaz, “iszonyatos erővel önti a sarat magyar jobboldal és médiaháttere a Magyar Szocialista Pártra a bajai videó ügyében”, annak ellenére, hogy semmilyen megbízható bizonyíték nincs arra, hogy a szocialisták rosszhiszeműen, tisztességtelenül, törvénytelenül jártak volna el.

A volt miniszterelnök szerint az elmúlt években több ügyben is bebizonyosodott, hogy alaptalanul vádoltak meg politikai szereplőket. Gyurcsány Ferenc ezért azt kéri a demokratikus ellenzék pártjaitól, mozgalmaitól, hogy fejezzék ki szolidaritásukat az MSZP-vel, Mesterházy Attila pártelnökkel, és a DK részéről ezt meg is teszi.

Nekik címezte

A levelet azoknak küldték el, akik az október 23-ai ellenzéki demonstráción részt vettek: Bajnai Gordonnak, az Együtt – a Korszakváltók Pártja vezetőjének, Szabó Tímeának, a Párbeszéd Magyarországért társelnökének, Ungár Klárának, a Szabad Emberek Magyarországért Liberális Párt elnökének, Bokros Lajosnak, a Modern Magyarország Mozgalom párt elnökének, Kuncze Gábornak, a Szabadelvű Polgári Egyesület elnökének, Fodor Gábornak, a Liberálisok – Magyar Liberális Párt elnökének.

A hvg.hu-ra október 18-án került fel egy videó a bajai időközi választással összefüggésben, amiről a rendőrségi nyomozás kiderítette, hogy hamisítvány, az azon szereplők megrendezett helyzetet játszottak el a megismételt önkormányzatiképviselő-választás után. A Fidesz feljelentést tett, a hvg.hu főszerkesztője lemondott.

Hétfőn este az ATV Egyenes beszéd című műsorában Kőrös Gusztáv a solti roma önkormányzat elnöke, volt DK-tag azt mondta: a videót Király György, az MSZP sporttagozatának alelnöke kérte tőlük. Az MSZP erre reagálva azt közölte, hogy Kőrös Gusztáv “súlyosan valótlan kijelentéseket tett”, ezért az MSZP és Mesterházy Attila pártelnök jogi lépéseket kezdeményez. Király György még október 22-én közleményt adott ki, amelyben azt írta, hogy a felvétel elkészítéséhez nincs semmi köze, annak elkészítésében sem megrendelőként, sem más módon nem működött közre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik