Belföld

Titokzatos megfigyelők Baján

Egy fekete autó kíséri az MSZP, az Együtt és a Demokratikus Koalíció közös jelöltjét – írja a hvg.hu.

A lap riporterei csatlakoztak a kampányoló Teket Melindához csütörtök délelőtt Baján, ekkor szúrták ki, hogy a politikust egy fekete autó követi, és a benne ülők felvételt is készítenek róla és a vele lévőkről. Cserébe ők is lefotózták kísérőiket.

Azt is megpróbálták kideríteni, hogy kik ők, és miért videóznak, de mikor közelítettek az autóhoz, az abban ülők inkább távoztak.

Baján szeptember 22-én tartottak időközi önkormányzati választást. A Fidesz jelöltjére, Kovács Csabára 467-en, Teket Melindára, az MSZP, az Együtt – A Korszakváltók Pártja és a Demokratikus Koalíció közös jelöltjére pedig 406-an szavaztak.

A Kecskeméti Törvényszék múlt szombaton döntött úgy, hogy meg kell ismételni a szavazást a 32-es szavazókörben. A végzés szerint kampánycsendsértés történt, mert a választói akaratot befolyásolta az, hogy szervezetten szállították az embereket a szavazásra – mondta akkor Ócsai Beatrix, a törvényszék szóvivője.

A megismételt szavazást a 32-es szavazókörben október 13-ára írta ki a bajai választási bizottság.

Szerdán büntető feljelentést tett az Együtt 2014-PM, az MSZP és a Demokratikus Koalíció választási csalás miatt a bajai időközi önkormányzati választást részben megsemmisítő bírósági végzés kapcsán.

Tartsanak velünk minden este 7-től a STORY4-en!

Mi történt korábban Baján? Erról bővebben az alábbi linkekre kattinva olvashat

Olvasói sztorik