Belföld

Premier filmek 3D-ben, hamarosan Vásárhelyen is

A vásárhelyi közgyűlés július 16-ai ülésén elfogadta a Cinema Szeged Kft. Mozaik Kamaraterem üzemeltetésére tett ajánlatát. A 10 éves bérleti jogért cserébe a cég vállalta, a mozi teljes felújítását. A városi filmszínház a tervek szerint még az év vége előtt egy minden igényt kielégítő, 3D-s filmek vetítésére is alkalmas premiermozivá válik.

A hódmezővásárhelyi filmbarátok által régóta várt fejlesztés veszi kezdetét augusztusban. A Lánc utcai Mozaik mozi elsejétől a Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központtól új üzemeltetőhöz kerül, amely egy több tízmilliós beruházás keretében vállalta a vásárhelyi filmszínház teljes korszerűsítését.

– A Lánc utcai mozi felett eljárt az idő. Jelen állapotában a filmszínház csak szalagos filmek bemutatására alkalmas, ettől az évtől kezdve azonban a forgalmazók csak digitális formában adják közre premierfilmjeiket. A vásárhelyi közgyűlés ezért úgy döntött, egy jelképes, havi 15 ezer forintos összegért 10 évre átadja a Mozaik mozi üzemeltetését a Cinema Szeged Kft.-nek, mely az alacsony bérleti díj fejében vállalja a filmszínház teljes belső felújítását – árulta el Göbl Vilmos, a hódmezővásárhelyi önkormányzat sajtóreferense. Mint elmondta, a több pályázó közül kiválasztott szegedi cég a körülbelül 40 millió forintos beruházás keretében digitális vetítőrendszert szerel fel, felújítja a vásznat és a hangtechnikát, a székeket a multiplex mozikból ismert kényelmes fotelokra cseréli, korszerűsíti a fűtésrendszert, továbbá vállalta, hogy 3D-s filmek vetítésére alkalmas technikai apparátussal is ellátja a teljesen megújuló mozit.

A Cinema Szeged Kft. augusztus elsejével veszi át az üzemeltetést. Arról, hogy mikorra kell befejezniük a felújítási munkákat, a szerződés nem rendelkezik, azt csak az átadás-átvétel után tárgyalják meg a felek, a Vásárhely24 azonban úgy tudja, a kft. már novemberben szeretné megnyitni az immáron teljesen felújított Mozaik kapuit a vásárhelyi közönség előtt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik