Jelentem, Kinshasában éppen farkasordító hideg van. Én is kénytelen voltam előszedni a bőröndöm legaljáról a februári magyarországi indulásomkor viselt téli pulóverem. Az ok nem más, mint, hogy a másfél hónapja érkezett száraz évszak bekeményített.
Kongó trópusi vidékén ugyanis nem állja meg a helyét a nálunk klasszikusnak számító tavasz, nyár, ősz és tél négyes felosztás. Az év nagy részében az esős évszak tombol. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a semmiből pillanatok alatt óriási mennyiségű csapadék érkezik az égből, s ezzel a nyolcmilliós város infrastruktúrája képtelen megbirkózni. Így adódik, hogy a napközben lezúduló eső hatására gyakran megbénul az élet. Sokáig nem értettem, egy égszakadás miért jelent igazolt hiányzást akár a munkahelyről, akár az iskolából.
Mindaddig, amíg egyszer a belvárosban, éppen egy buszon ülve kapott el a zuhé. Kinshasában ugyanis nem az otthon ismert módon működik a csatornahálózat, nem kerek vas fedelek zárjál el a csatornanyílásokat. A nagyobb utak két oldalán egy-egy két méter mély, széles betonárok vezet, néhol fedett, s így nincs tele szeméttel. De nem mindenütt. A buszból kinézve láttam, hogy az árkok csordultig tele vannak hömpölygő vízzel, így az áradatot nem tudják elvezetni. Járatlan járókelő számára életveszélyes a helyzet, mert aki egyszer elmerül benne, kizárt dolog, hogy ki tudjon kecmeregni a szennyes áradatból. Ennél még rémisztőbb az egyik betonozatlan keresztutcából, elképesztő sebességgel érkező, hömpölygő vízfolyás látványa volt. Olyan erővel tódult a víz, hogy sofőrünk, aki ezzel nem volt egyedül, nem mert keresztülhajtani az alkalmi folyón.
Ezzel szemben a száraz évszakban alig esik, a nap is csak elvétve mutatja meg magát. Míg meg nem érkezett, forrásaim meglehetősen megoszlottak, mikor arról faggattam őket, hogy az év mégis melyik részében számolhatunk a higgadt és kiegyensúlyozott időjárással. Az ég napközben úgy néz ki, mintha bármelyik pillanatban egy langyos zivatar akarna beköszönteni. Az itteniek a szokásos rövidnadrágot hosszúra cserélik, és bizony nem ritka a napközbeni didergésük sem. Érdekes ez Kongó Équateur (Egyenlítő) régiójával való összevetésben. Az a tartomány csupán hétszáz kilométerre fekszik tőlünk északra, ám oda a szárazság mellé már elviselhetetlen hőség is költözik.
Nehezen bírják különben a kongóiak a hideget. Kicsit elment a nap az esős évszakban és máris előkerültek a kapucnis pulóverek. Ez az egész rímel különben arra, amit én érzek itt. A dologban ugyanis az a vicces, hogy az internet szerint huszonkét fok van, ám hiába, valahogy ezt tizenkettőnek érzem. Tegnap éjszaka nyolc fok volt. Na ha valamire, akkor erre egyáltalán nem készültem, amikor a bőröndömet pakoltam. Ahogy a ma esti hangulattal sem feltétlen számolt az ember: a város fényei nem látszanak a szomszédos dombról a környékre húzódó ködből kifolyólag, a szél pedig mintha a tél ígéretével vonná be az embert.
Pavlovis Máté
