Belföld

Hétvégi programkavalkád

Ridolf Hervé önarcképe (Ridolf Hervé önarcképe)
Ridolf Hervé önarcképe (Ridolf Hervé önarcképe)

Koncertek, szabadidős programok, sportversenyek, színházi előadások, tánc bemutatók, kiállítások, családi rendezvények, nagyvárosi pezsgés péntektől vasárnapig Hódmezővásárhelyen. Ön eldöntötte már, mit csinál a hétvégén?

Június 21.

Pénteken szabadtéri és színháztermi előadásokkal veszi kezdetét a háromnapos Szent Iván Napi Mulatságok rendezvénysorozat. A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ előtt felállított színpadon a Peter & Pan elnevezésű utcazenész formáció fellépésével indul a hétvége, majd Almási István megnyitóját követően a Budapesti Operettszínház kiválóságai, Dolhai Attila, Janza Kata, Vágó Detti és Szabó P. Szilveszter lépnek színpadra. Kilenc órától, a BFMK színháztermében Háy János Házasságon innen és túl című drámáját tekinthetik meg az érdeklődők, a művelődési központ színjátszókörének előadásában.
Még ezen a napon kezdetét veszi a LÖSZ Fesztivál. A hagyományőrző rendezvény első délutánján étellel-itallal és zenével nyit a Folk Kocsma. Fellép a Károlyi színpad, valamint a Végletek és a Vatafaka együttes.

Június 22.

A szombati nap még sűrűbbnek ígérkezik. Minden helyszínen már délelőtt elkezdődnek a programok. A sétálóutcában 10 órától folyamatosan koncertek lesznek. Zenél a gyereknótákat játszó Iszkiri együttes, a Hódmezővásárhelyi Városi Fúvószenekar,valamint a tehetséges fiatalokból álló Dodgem Együttes. A délutáni kínálat ennél is színesebb. Lesz blues, rockabily, ethno punk és ír zene is.
Ezzel párhuzamosan, az Árpád utcai Tájházban folytatódik a LÖSZ. A rendezvényen bemutatkoznak a város és a régió hagyományőrző egyesületei, zenészei, de lesz magyar fajkutya bemutató, kirakodóvásár, lovas és huszár szemle, rovásírás oktatás, veterán kerékpár felvonulás, állatsimogató és számtalan gyermekprogram.

A Magyar Úszás Napja elnevezésű országos program keretében szombaton ingyenes sportnapot tartanak a Török Sándor Strandfürdőben. A szervezők számtalan programmal várják a fürdőzni vágyókat. Lesz vizimentő, aquafitnesz és zumba bemutató, vizespóló verseny, a sportegyesületek szervezésében úszóváltó, búvárbemutató, öregfiúk, és gyerek-szülő vízilabda-mérkőzés, illetve büntetődobó-verseny is.

A sportbarátoknak egy másik programlehetőség is kínálkozik erre a napra. 30 év után újra összeáll a HMSE aranycsapata. Az NB II-es labdarúgócsapat egykori tagjai a szegediek hasonló korosztályú játékosaival mérkőznek meg a Városi Stadionban.

Este a Múzeumok Éjszakája elnevezésű programsorozat keretében szinte valamennyi vásárhelyi közművelődési intézményben éjszakába nyúló programokkal várják a látogatókat. Hat órától Vásárhelyi pillanatok címmel tíz év fotószimpóziumainak összegző kiállításával nyit a rendezvény a Tornyai János Múzeumban. Hét órától a régészet, az ásatások rejtelmeibe vezetik be az érdeklődőket, de a múzeum év közben elzárt raktárainak rejtett zugaiba is bárki bepillantást nyerhet. Este tíz órakor egy felnőtt tartalmú kamaratárlat nyílik Tornyai János festőművész és Katalin, a mester modell-múzsájának titokzatos történetéről, Az örök nőstény címmel. Az Alföldi Galériában, fél kilenctől Eifert János a hazai fotóművészet egyik legismertebb képviselője tart diaporáma-digiráma bemutatót Ars Poetica – Ötven év
fotográfiái című kiállításában. Az este folyamán az Emlékpont is megnyitja kapuit. Nyolc órától Meszlényi Tamásné mesterfodrász interaktív múltidézésén megelevenednek a ’80-as évek frizuradivatjai, illetve, ezzel párhuzamosan ruhabemutatót tartanak a HÓDIKÖT egykori kollekcióiból, de az is kiderül melyek voltak a legnépszerűbb reklámok a rendszerváltás évtizedében. A kilencvenes évek elejének szubkultúráját a helyi fiatalokból álló Proletár zenekar hozza vissza. Rögtönzött koncertjükön igazi punk-rock hangulatot teremtenek Rodolf Hervé “partifotói” között. A Múzeumok Éjszakájának zárásaként Sztálin halálának 60. évfordulóján anekdotákkal és kevéssé ismert történetekkel mutatja be a generalisszimuszt Mészáros Tamás, a közgyűjtemény történésze. Az éjszaka folyamán a kiállítások és programok egységes, valamennyi helyszínre érvényes, 500 forintos sétálójeggyel tekinthetők meg.

Június 23.

A Szent Iván Napi Mulatságok zárónapja a hagyományok jegyében zajlik: a sétálóutcán megidézik a híres vásárhelyi Promenád hangulatát, Pál Tamás és tanítványai Szentivánéji operameséket adnak elő, a tájháznál tüzes, a nyári napfordulóhoz kapcsolódó népszokásokkal és szertartásokkal készülnek. A Bessenyei Művelődési Központ színháztermében “három jókedvű vagány”, Kálid Artúr, Kálloy-Molnár Péter és Gáspár
András rövidített Shakespeare drámákat ad elő.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik