Belföld

Százmilliókért végezték volna el a tízmilliós munkákat

gyümölcs mutyi (gyümölcs mutyi)
gyümölcs mutyi (gyümölcs mutyi)

A Magyar Iskolagyümölcs Kft. országosan több száz millió forintért végezte volna el azt a munkát, amelyre eddig 30 millió forintot fordítottak a beszállítók az iskolagyümölcs-programmal összefüggésben. A cég tagadja a mutyit.

Reagált az eddigi vádakra és sajtóértesülésekre a Magyar Iskolagyümölcs Kft. Ez az a cég, amelyről a termelők azt állították, hogy az iskolagyümölcs-programmal összefüggésben rá írták ki a milliárdos közbeszerzést. Amint arról lapunk is beszámolt, a cég a közbeszerzés kiírása után e-mailben kereste meg a termelőket, hogy alvállalkozóként folytassák velük a munkát, mínusz 10 százalékért, ami a Magyar Iskolagyümölcs Kft.-t illetné.

A céget lapunk hiába kereste, az ügyvezető azt közölte, fent van az interneten a közleményük, amelynél többet nem kíván elmondani. A cég a közleményében azt állítja, azért keresték meg együttműködési kérésükkel a termelői szövetkezeteket (TÉSZ) és a termelőket, mert a közbeszerzés feltételeit megismerve megállapították, hogy önállóan, a többi TÉSZ bevonása nélkül nem tudják teljesíteni a közbeszerzési eljárás feltételeit.

Cégük célja pedig az volt, “hogy egy országos termelő szervezeti összefogással, egységes rendszerben, Magyarországon minél több iskola kiszolgálásával, a termelői áruk könnyebb piacra jutásával, rövidebb szállítási távolságokkal, egységes kísérő intézkedési rendszer kialakításával építse fel működését”.

Minderre egyébként olyannyira nem lett volna szükség, hogy a program hivatalos értékelésében ezeket a tényezőket, tehát a hosszú szállítási távolságot vagy a nem egységes kísérő intézkedéseket meg sem említik a problémák között.

A kft. közölte azt is: a tanulók érdekeit figyelembe véve a rendelet adta lehetőségek közül az összes kísérő intézkedést magas színvonalon kívánták biztosítani, ennek kivitelezésére használták volna fel a fővállalkozónál maradó 10 százalékos költségfedezetet.

Fotó: MTI/Ujvári Sándor

Eddig 30 milliót költöttek rá, a cég 400 millióért vállalta volna ugyanazt

A kísérő intézkedéseket eddig a termelők, beszállítók végezték. Kísérő intézkedés a következő lehetett:

– Az iskolagyümölcs-programmal kapcsolatos interaktív honlap létrehozása, (az intézkedés önállóan nem, csak más kísérő intézkedés kiegészítéseként alkalmazható)

– Zöldség-gyümölcs termelői csoportokhoz, termelői szervezetekhez, termelőkhöz szervezett tanulmányutak

– Oktatási anyagok készítése

– Oktatás legalább három alkalommal

– Versenyek szervezése apró jutalmakkal

– Kóstoltatás legalább egy alkalommal

Eddig a beszállítóknak egy kísérő intézkedést kellett garantálni, a következő tanévben már kettőt. Tehát, ha a program teljes költségvetését nézzük, ami Veres János egykori pénzügyminiszter szerint szerint 9 milliárd forint, a Nemzeti Stratégia szerint viszont “csak” 4 milliárd forint, akkor ez annyit jelent, hogy a fenti munkákat 400-900 millió forintért végezte volna el a cég, ha ők nyerik meg az egész országra vonatkozóan a közbeszerzést.

Mindezt úgy, hogy a termelőknek sokszor a kísérő intézkedések lebonyolítása még csak pénzbe se került. Mint az a program 2010-2011-es tanévre vonatkozó hivatalos értékeléséből kiderül, két évvel ezelőtt a kísérő intézkedésekre fordított összeg nem volt több, mint 30 millió forint. Még ha ezt duplázzuk is, mivel jövőre már két intézkedésre lesz szükség, akkor is a teljes költség csupán 60 millió forintot tenne ki, nem 400 milliót.

“A magyarországi iskolagyümölcs‐program kísérő intézkedéseinek tervezett költségeiről a beszállítók tettek nyilatkozatot az iskolával kötött megállapodásban. A 33 beszállító átlagosan 800 ezer Ft‐ot tervezett a kísérő intézkedések megvalósítására, a legkevesebb 0 Ft, a legtöbb 5,3 millió Ft volt (…) A beszállítók által a megállapodásban vállalt összegek 30 millió forintot tettek ki, mely a teljes iskolagyümölcs‐program költségvetéséhez viszonyítva 1,8% volt” – áll az értékelésben, amelyben egyébként azt valóban megjegyzik, hogy ez elég kevés pénz, fordíthatnának ennél többet is a kísérő intézkedésekre.

A megkeresett termelők arra, hogy az általuk eddig nem egy esetben ingyen elvégzett munkát a jövőben már mínusz 10%-ért ne ők végezzék, hanem egy ismeretlen cég, nemet mondtak, és követelték a közbeszerzés módosítását. Közben Veres János feljelentést tett a meglehetősen botrányos, rendkívül szigorú szabályokat bevezető közbeszerzés miatt. Magyarázatot egyébént azóta sem adott a KLIK arra, hogy mi szükség volt új szabályok bevezetésére.

Váratlan közbeszerzés

Az ügy kezdete az iskolák államosításáig nyúlik vissza. Ekkor vált fenntartóvá a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK). A változás az iskolagyümölcs-programot is érintette, mivel így már a termelők nem szerződhettek közvetlenül az iskolákkal.

Az illetékesek ezt úgy oldották meg, hogy módosították az ide vágó VM-rendeletet, amelyben kikötötték, hogy a termelőknek innentől a KLIK-kel kell szerződni. További változás volt, hogy a gyümölcsöt most már nemcsak az 1-4. oszályosoknak, hanem az 5-6. osztályosoknak is szállíthatják, illetve, hogy egy helyett két kísérőintézkedést kell elvégezni.

Simonka György és az újonnan alapított cég

Itt még nem is volt semmilyen probléma. A rendelet módosítása után viszont a KLIK váratlanul úgy döntött, közbeszerzést ír ki az iskolagyümölcs-programmal kapcsolatos feladatok ellátására. Ezt megelőzően mintegy 6 héttel, tehát, amikor még a közbeszerzésről szó se volt, két TÉSZ társulásával megalapult a Magyar Iskolagyümölcs Kft. Az egyik alapító TÉSZ-ben érdekeltséggel rendelkezik Simonka György fideszes polgármester, országgyűlési képviselő.

A KLIK június 4-én jelentette meg az uniós közbeszerzési értesítőben a közbeszerzést, amely a kistermelők felé, de még a termelőket tömörítő TÉSZ-ek felé is teljesíthetetlen elvárásokat támasztott, ám mivel az országos lefedettségért többletpont járt volna, így hatalmas előnyhöz juthatott volna az a cég, amely ezt tudja biztosítani. Három nappal később a TÉSZ-eket és a termelőket e-mailben kereste meg a Magyar Iskolagyümölcs Kft., hogy segítségükkel biztosítani tudja az országos lefedettséget. Ám nagyjából egy időben azzal, hogy a termelők nemet mondtak a cég ajánlatára, a KLIK visszavonta a közbeszerzést.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik