orbán viktor és áder jános (áder jános, orbán viktor)
Belföld

Áder helyére fájt Orbán foga?

A HVG szerint várhatóan kiköltöztetik a budai Várból az államfőt, hogy helyére költözhessen a miniszterelnök. Egy újabb fideszes módosítás felülírhatja ezt.

A 2007-es kisajátítási törvény módosítása számos vezető közjogi intézmény átköltöztetése előtt nyithat utat. A György István (Fidesz) által jegyzett javaslat – kiemelt fontossága miatt – külön nevesíti a közjogi megbízatást betöltők elhelyezéséhez szükséges létesítmények érdekében történő kisajátítási célt. Ilyen létesítmény lehet például az Országgyűlés Hivatala, valamint a Köztársasági Elnöki Hivatal is. Az új szabályok a javaslat szerint július 30-án lépnének hatályba. A HVG a legfrissebb törvényhozási fejlemények alapján nem tartja elképzelhetetlennek, hogy Orbán Viktor a pesti Balettintézet épületét kínálná fel csereingatlanként Áder Jánosnak a Sándor-palota (a Miniszterelnökség történelmi épülete) helyett. Ezzel a kormányfő régi álma valósulna meg – emlékeztet a hetilap.


Fotó: MTI / Soós Lajos

Az embereket ennél is jobban érinti, hogy a javaslat nemcsak hivatalok, hanem személyek elhelyezéséről is szól, vagyis annak elfogadása esetén egy államigazgatási döntéssel az „államosítás veszélye” leshet bárki házára, ha az megtetszik egy parlamenti képviselőnek. Amikor az ellenzék ezt szóvá tette, a Fidesz azt kérte, hogy „fejezze be a hisztériakeltést és a kisajátításról szóló törvénymódosítási javaslat szándékos félremagyarázását”, mivel “senki senkinek a lakóházát nem kívánja elvenni”, és tulajdonképpen egyetlen Kossuth téri ingatlan miatt módosítják a törvényt.

Plenárison is szó volt a Balettintézetről

Ez a Kossuth téri metróállomás fölött magasodó MTESZ-székház lehet. (A civil jogvédő Transparency International szerint ez azonban nem indok, ha az államnak kell egy ingatlan, vegye meg.) Dióssi Csaba (Fidesz) a minapi parlamenti vitában a MTESZ-székházról azt mondta: a zavaros tulajdonosi háttér miatt jelentősen csúszott a beruházás, és ez komoly károkat okozott az államnak. Szerinte a kisajátítási eljárás eddig sem volt és ezután sem lesz feltétel nélküli és önkényes eljárás, az alkotmányos garanciák ezután is fennállnak majd, megalapozatlanok az ellenzék gyanakvásai.

Kovács Tibor (MSZP) akkor azt mondta, a kisajátítási törvény ilyen típusú módosítása nem felel meg a jogbiztonság elvének. Az eljárás is abszurd elemeket tartalmaz, mert az új tulajdonos rögtön használatba veheti az épületet, de azt nem vették figyelembe, mi történik, ha a bíróság évekkel később az előző tulajnak ad igazat. A javaslat egy gumijogszabály, amely semmiféle konkrétumot nem tartalmaz, az ingatlanok jelenlegi tulajdonosai nem is tudnak védekezni – tette hozzá.

Hegedűs Lorántné (Jobbik) visszásnak nevezte, hogy gyakran még az önkormányzatok is olyan ingatlan-értékbecslést végeztetnek, amelyek mélyen a piaci érték alattiak. Ezért az igazságügyi ingatlanbecslők felkérése segíthet a problémán. A jobbikos képviselő rá is kérdezett, miért nem terjesztik ki a törvényt a Balettintézet Andrássy úti épületére.

A módosítás módosítása

Vélhetően a HVG lapzártája után derült ki, hogy a módosítást is módosítaná a Fidesz. Az Ékes József által jegyzett iromány alapján csak az Országgyűlés munkáját segítő hivatali szervezet elhelyezése lehetne a kisajátítás indoka. A javaslatból a képviselőket és a közjogi megbízást betöltő személyeket törölték, viszont bekerült, hogy kisajátítani csak lakóingatlannak nem minősülő ingatlant lehet.

Ékes József azt írta: “A törvényjavaslat szövegét pontosítani indokolt annak érdekében, hogy egyértelmű legyen: a kisajátítási lehetőség kizárólag az Országgyűlés munkáját segítő hivatali szervezet elhelyezésére vonatkozik, lakóingatlanra nem terjedhet ki.” Úgy tűnik tehát, az eredeti módosító utáni ellenzéki felhördülés jogos volt. .

Kevesebb képviselő, több iroda

Az Országgyűlés jelenleg az Országházban, és a Képviselői Irodaházban működik. A parlament sajtóirodája a hvg.hu kérdésére közölte: a képviselőknek kell a több hely, hiába csökken létszámuk 386 főről 199-re (plusz 13 nemzetiségi szószóló). A kisebb parlament tagjai ugyanis főállásúak lesznek, munkájuk teljesen az Országgyűléshez köti őket. A képviselőknek és a frakcióknak a jelenleginél több alkalmazottjuk lesz. „Erre a megnövekedett helyigényre nyújthat megoldást a MTESZ-székház épülete” – írta a hvg.hu-nak az Országgyűlés sajtóirodája.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.