Belföld

Egészségtelenebb és drágább lehet a menza

Iskolai-menza(210x140)(1).jpg (Menza, Iskola, Közétkeztetés)
Iskolai-menza(210x140)(1).jpg (Menza, Iskola, Közétkeztetés)

Jelentősen drágulhat a közétkeztetés - írja a Világgazdaság és a Magyar Hírlap csütörtöki száma.

A Magyar Hírlap beszámolója szerint a közétkeztetés tervezett reformjáról egyeztetett szerdán az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Magyar Közétkeztetők Szövetsége. A tárca által előterjesztett rendelettervezet szerint személyenként legalább fél liter tejet vagy ennek megfelelő mennyiségű kalciumtartalmú tejterméket, négy adag zöldséget, vagy gyümölcsöt kell biztosítani az egész napos étkezés során. Emellett a só- és zsírbevitelt is szigorúan szabályozza a várhatóan 2014. január elsején életbe lépő rendelet.

Tettinger Antal, a közétkeztető vállalkozásokat tömörítő szervezet elnöke a Magyar Hírlapnak azt mondta, a tervezet nagyon ígéretes és előremutató, ugyanakkor a jelenlegi nyersanyagnormából – iskolák esetében napi 354 forint – nem lehet teljesíteni a benne foglalt előírásokat. Kérdés az is, hogy az önkormányzatokat vagy a szülőket kötelezik arra, hogy a számításaik szerint harminc-hetven százalékos áremelkedést finanszírozzák – mondta Tettinger Antal.

A Világgazdaság cikke szerint a hazai tulajdonban álló társaságok, amelyek naponta több mint 500 ezer adag ételt főznek, arra hívták fel a figyelmet, hogy a közétkeztetés átalakításáról szóló tervezet több olyan rendelkezést is tartalmaz, amelyek bevezetése éppen az egészségmegőrzést veszélyeztetné.

A Magyar Hírlap szerint a tárgyalások a jövő héten folytatódnak.

Kövess minket a Twitteren is!

Sőt, már a Tumblren is megtalálsz minket!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik