Egy másodpercig nem áll szándékunkban elvitatni azok kitüntetését, akik harcoltak mások életéért, biztonságáért. Sőt, azokat szeretnénk idecitálni, akik e tetteket végig csinálták, de nem esik szó róluk. Az apropót Bakondi György katasztrófavédelmi főigazgató adta, aki a kitüntetések osztásánál azt mondta: „a mi irányításunkkal cselekedtek az önkormányzatok vezetői.”
A három legnagyobb közlekedési katasztrófagóc egyike a 81-es út Székesfehérvár és Mór közötti szakasza volt. A megrekedt emberek többsége a csütörtök éjszakát autóikban töltötték várva a segítséget. Ugyanakkor Söréd polgármestere már az éjszaka megszervezte a szállásokat, melegedőket a falu lakosságával. Végh Rudolf szavára magánházak, óvodák, kultúrházak nyíltak meg. Péntek reggel önkéntes alakulatok szerveződtek Csókakőn, Söréden, hogy az úton maradtaknak élelmet, italt vigyenek. Eközben a katasztrófavédelem arra kért mindenkit, hogy élelmet, italt készítsenek a rászorulóknak, amiket majd ők és a honvédség járművei kivisznek az utakra. Fürész György, Csókakő polgármestere megszervezte az élelmiszergyűjtő láncot, előkészítette a melegedőket, és az önkéntesek csapatával várták a katasztrófavédelem, majd a honvédség segítségét, hogy lapátokkal kijuthassanak a 81-es útra segíteni. Ez a támasz a mai napig nem érkezett meg, de még informális segítség sem. Ezért a csókakői önkéntesek lapátokkal kitörtek a saját fogságukból, ami egyben kapu volt a főút foglyaihoz.
A szervezést a polgármester vette a kezébe, és a Fehérvár24 információi és közvetítései alapján indította meg akcióját. A Vértesalja Gyermekei Mozgalom aktivistái voltak a felderítők, őket követték lapátokkal a helyi önkéntes tűzoltók, polgárőrök, borlovagok és egyéb civilek. Magánszemélyek traktorjaival, magánüzemek rakodógépeivel eljutottak a bajbajutottakhoz, miközben az út újabb torlaszait, a rendőrautókat kellett kikerülni. Hozzájuk csatlakoztak Sörédnél a Vértesalja Víztársulat és a Móri Bor Kft. rakodógépei, valamint a sörédi önkéntesek. Mentéseik során több száz embernek adtak italt, ételt és a legfontosabbat: hitet, hogy mégis van menekülés. Kamionokat, buszokat, teherautókat és személyautókat mentettek lapáttal, traktorokkal.
Egésznapos küzdelmeik során két alkalommal találkoztak a hivatalos szervvel. Az egyik egy piros pick up terepjáró volt, amelyikből időnként kipattant egy fotótehetség, képeket készített, majd továbbment. A másik egy hókotró és sózó autó volt, amelyik a másfél méteres hó fogságában vesztegelt. Ez utóbbi okozta a legnagyobb örömet, mert az önkéntesek tudták, hogy a kiszabadítása esetén megnőhet felszabadító erejük. De csalódtak, méghozzá nagyot. Kiásták a hókotrót, amiben egy ember aludt, s amikor kérték, indítsa el a gépet, és tolja a havat, ő csak annyit mondott: se kulcsom, se jogosítványom, engem itt hagytak, hogy vigyázzak az autóra.
A Fehérvár24-gyel közösen keresték a sofőrjét a hókotrónak, aki csak órákkal később került elő. Addigra már Székesfehérvár felől is érkezett egy mentőalakulat, amellyel találkozva megszüntették a 81-es út havas-jeges zárját. Ám ez a Fehérvár felől érkező alakulat sem a közútkezelő vagy a katasztrófavédelem volt, hanem a Vass család Magyaralmásról, saját traktorokkal és barátokkal.
A beígért katasztrófavédelmi segítség, a honvédség, a közútkezelő azon a viharos napon nem találkozott ezekkel az önkéntesekkel, emberekkel, akik a péntek éjszakai hírekben látták a dekoratív szóvivőt, aki elmondta: mindenkit kimentettek és reggel óta etetik, itatják a saját autóikba zárt embereket.
Ami biztos e három település vezetőjét, a melléjük állt önkénteseket nem irányította a katasztrófavédelem, de más sem, pusztán a lelkiismeretük, hogy senkit ne hagyjanak az út mellett. A dicséret, jutalom kijár minden hivatásosnak, aki mentett, de ennek az elszánt népnek is. Ha a 81-es úton haladnak, akkor biccentsék meg fejüket Magyaralmásnál, Sörédnél és Csókakőnél! De emeljenek kalapot Polgárdinál is, ahol a település összefogása által megmentett olasz busz utasai olyan történettel tértek haza, aminek nemcsak köszönet és hála lett az eredménye, de Polgárdi várost testvérvárosi kezdeményezéssel keresték meg Milánó civil szerveződései. A két város méretbeli különbségei miatt, nem valószínű a testvérvárosi kapcsolat, de szoros barátság született a hó alján és tetején.
És csak az Isten tudja, hány Polgárdi van a Dunántúlon, amit Milánók zártak a szívükbe?
