Belföld

A szocialisták szövetkeznének az LMP-s szakadárokkal

mszp (mszp )
mszp (mszp )

Az MSZP pénteken levélben kéri fel az LMP szétválásakor született Párbeszéd Magyarországért pártot, hogy vegyenek részt az ellenzéki egyeztetésben – ismertette Mesterházy Attila csütörtökön a szocialisták elnökségének tatai kihelyezett ülésén született döntést.

Az MSZP elnöke elmondta, hogy az új párt bevonása kapcsán szeretnék újra megkérni az LMP-t, illetve az Együtt 2014 mozgalmat, hogy gondolják át eddigi álláspontjukat és üljenek le a tárgyalóasztalhoz, ne csak közjogi, hanem gazdaságpolitikához és a szociális válsághoz kötődő egyéb más témakörben is.

Az MSZP november végén jelentette be, hogy egy választási szövetség létrehozásáig tárgyalásokat kezdeményez a demokratikus ellenzéki pártokkal és szervezetekkel. Közjogi kérdésekről egyeztettek először, akkor még az Együtt  2014 részt vett, majd a gazdaságpolitikai tanácskozás előtt kiszállt.

Pár napja újra tárgyalóasztalhoz ültek ellenzéki szervezetek, hogy az oktatásról vitázzanak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik