Belföld

Győri fémkereskedők: négy embert elengedtek

A január elején letartóztatott, többmilliárd forintos adócsalással gyanúsított győri fémkereskedők közül tizenegynek az előzetes letartóztatását három hónappal meghosszabbította a Győri Járásbíróság, négyet pedig - helyt adva az ügyészi indítványnak - lakhelyelhagyási tilalom elrendelése mellett szabadlábra helyezett - tájékoztatta Máté Kinga szóvivő, bíró szerdán

Három ember ellen most is elfogatóparancs van érvényben – mondta. Emlékeztetett egyben arra, hogy a bíróság január 9-én rendelte el a csoport 14 tagjának előzetes letartóztatásba helyezését, egy további szereplő esetében pedig két nappal később született ilyen döntés.

Korábban beszámoltunk arról is, hogy a gyanúsítottaktól több millió forint értékű luxusautót foglalt le a NAV, ezeket itt nézheti meg!

Mint arról az akkor beszámolt, magyar, cseh és szlovák nyomozószervek együttműködésének eredményeként fogták el a csapat tagjait, akik közül egy már akkor is a jogerős szabadságvesztését töltötte. A kétszáz emberrel végrehajtott akció során 19 nagy értékű autót, köztük Bentley-t, Maseratit foglaltak le összesen 230 millió forint értékben, továbbá 62 millió forintnyi készpénzt és ékszereket, a széfekből pedig 6 kilogramm aranyat.

Sors László, a NAV bűnügyi elnökhelyettese akkor elmondta: a győri család tagjaira épülő bűnszervezet azt játszotta ki, hogy fémhulladékot szállítottak Magyarországról szlovák és cseh végfelhasználóknak. Mivel nálunk bevezették a fordított adózást, a csoport olyan tagállamot keresett a csaláshoz, ahol az unió általános szabályai érvényesek, így az eladásból bruttó árbevétel keletkezett. Mivel a láncba beiktatott strómancégek nem fizették be az általános forgalmi adót, a bevétel teljes egészében az irányítóknál landolt.

Tibor Gaspar, a Szlovák Rendőri Testület elnöke, országos rendőr-főkapitány szerint a szlovák költségvetést 21 millió eurós (6,2 milliárd forintos) kár érte. 555 adóköteles tranzakcióról van szó az ügyben, 112 millió euró átutalásával. A szervezet elsősorban rezet szállított négy felvásárlócégnek.

Vladimir Kram, a cseh rendőrség Korrupcióellenes és Gazdaságvédelmi Hivatalának igazgatóhelyettes pedig azt közölte, hogy a csoport Csehországban öt gazdasági társaságon keresztül 80 millió korona (920 millió forint) értékben követett el adócsalást, és emiatt nyolc embert fogtak el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik