Belföld

Anyázás helyett

Vannak, akiknek a vitában kizárólag az észérvek, a stílus és a felkészültség számít. Akikről szó van, nem országos ügyeket intéznek, beleszólásuk is alig van a dolgok irányításába. De nem adják fel. Tudják, egyszer eljön az ő idejük. Addig vitáznak. Csak úgy, egymás között.

Idén már harmadszor indul el a Szóval?! országos vitaverseny. Középiskolások vitáznak, szigorú szabályok között. Nincs anyázás, egymás pocskondiázása. Van helyette pontos szabályrendszer, amelyet minden résztvevőnek be kell tartania. Nem árt, ha a háromfős csapatok tisztában vannak a Disputa szabályaival (ez a szabályozott vitarendszer elnevezése), de az sem baj, ha csak „útközben” tanulják meg a szabályokat. A lényeg: nem legyőzni, hanem meggyőzni a másikat. És főleg tudni érvelni bármi mellett és bármi ellen is. Profi módon.

Tavaly a vetélkedőre csaknem 150 diákcsapat jelentkezett Magyarország 100 középiskolájából. A győztes egy pécsi lánycsapat lett, a legjobb vitázó pedig Magyarlaki Anna Laura. A verseny után ezt mondta a Hír24-nek: „Mindig nagyon sajnáltam, hogy az összes tanulmányi verseny, amin indulni lehet, arra épül, hogy az ember mennyit magol, és utána azt hogyan tudja egy esszében megfogalmazni. Ez a Disputa inkább arról szól, hogy az adott pillanatban a témát mennyire érted, mennyire tudod meggyőzni az igazadról a másikat. Szerintem ez az, amire a való életben inkább szükség van.”

Hivatalosan

Győri Enikő, a Külügyminisztérium EU-ügyekért felelős államtitkára a program sajtótájékoztatóján elmondta: 2013 a polgárok éve az Európai Unióban, és ebbe jól illeszkedik a Szóval?! rendezvénysorozat. Ez a verseny azt szolgálja, hogy minél többen legyenek, akik tudnak és szeretnek értelmesen vitatkozni, egymást meghallgatni, és ha ez így lesz, az mindenkinek hasznára válik.


Mucsi Zoltán színész és Gergely István olimpiai bajnok Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt

Szűcs Tamás, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője hangsúlyozta: a demokratikus politikai kultúra alapja egymás meghallgatása, az érvek és ellenérvek ütköztetése. Ennek elsajátítását igyekeznek segíteni a programmal, amelynek egyúttal az is a célja, hogy a középiskolások minél több ismeretet szerezzenek az EU-ról. Megjegyezte, hogy a verseny során a résztvevők fontos uniós témákkal foglalkoznak, így például azzal is, vajon megérdemelte-e az EU a Nobel-békedíjat.

Nem hivatalosan

A Szóval?! idei nyitóeseményén – ahogy tavaly is – ismert emberek mutatták be, hogyan is képzelik ők a kulturált vitázást. Kapa és Pepe, azaz Mucsi Zoltán és Scherer Péter, Nagy Tímea kétszeres olimpiai bajnok párbajtőröző és Gergely István kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, valamint Stumpf András (Heti Válasz) és Mészáros Antónia (ATV) szópárbajoztak arról, hogy be kellene-e vezetni női kvótákat az Európai Parlamentben. Nagyon viccesek voltak, és igen meggyőzőek. Hogy kinek volt igaza, az édes mindegy volt. A lényeg ugyanis maga a vita. 100 százalék érv, 0 százalék indulat. Ahogy a verseny idei szlogenje mondja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik