Belföld

Hoffmann kötelezővé tenné a latint

hoffmann rózsa (hoffmann rózsa)
hoffmann rózsa (hoffmann rózsa)

December végén hozta nyilvánosságra a kormány az idegennyelv-oktatási stratégiáját, amelyet a Nyelviskolák Országos Egyesülete (NYESZE) több ponton elhibázottnak tart. Az államtitkárság a német nyelvet preferálná és kötelezővé tenné a nyolcosztályos gimnáziumban a latint.

Az idegennyelv-oktatási stratégia által megfogalmazott elképzelések között több olyan is van, melyek a NYESZE meglátása szerint nyelvpedagógiai szempontból tévesek, illetve a szélesebb társadalmi-gazdasági szempontokat figyelembe véve elhibázottak. Ezek közül a szervezet szerint a legkirívóbb az a javaslat, amely szerint a jövőben a német lenne a közoktatásban elsőként tanított idegen nyelv.

A stratégia ugyan végül nem rögzíti a német “egyeduralkodását”, általános iskolában az angol és a francia nyelv is lehet első idegen nyelv, de kitér arra: nyelvpedagógiai szempontból javasolt, hogy a diákok a komplexebb nyelvtani struktúrával rendelkező német nyelvvel találkozzanak először. Ennek az elképzelésnek a létjogosultságát több kiváló szakember, valamint gyakorló pedagógusok is megkérdőjelezték.

“Ugyancsak tévesek a Fehér könyvben szereplő azon állítások, amelyek a minket értelemszerűen leginkább érintő kérdésre, az iskolarendszeren kívüli (azaz a nyelviskolákban történő) nyelvoktatásra, illetve a nyelvvizsgáztatás rendszerére és az ezt a rendszert működtető nyelvvizsgaközpontokra vonatkozik” – hívta fel a figyelmet Salusinszky András, NYESZE-elnök. “Nem felel meg a valóságnak, hogy a nyelviskolák, illetve a nyelvvizsgaközpontok számára kizárólag, vagy elsősorban a profitszerzés számít, és ennek érdekében a minőségi szempontokat a háttérbe szorítják. Különösen nem igaz ez a NYESZE tagiskoláira, amelyeknek igen szigorú minőségi elvárásoknak kell megfelelniük.”

Állásfoglalásában a Nyelviskolák Szakmai Egyesülete arra is rámutatott, hogy az idegennyelv-oktatási stratégia közoktatással és felsőoktatással foglalkozó fejezetei több olyan elképzelést tartalmaznak, melyek megvalósíthatósága a súlyos forráshiány (és a tervezett további elvonások), illetve a tanárképzés jelenlegi és várhatóan hosszabb távon is fennálló problémái miatt komoly kétségeket vet fel.

A Fehér könyv másik meglepő újdonsága, hogy – noha maga a dokumentum is elismeri, nincs elég tanár a megvalósításához – a nyolcosztályos gimnáziumokban kötelezővé tenné a latinoktatást. (Az Eduline összesítése szerint 104 nyolc évfolyamos gimnázium működik, ezzel szemben mindössze 175 középiskolai és két általános iskolai latintanár dolgozik az országban, egy részük négyosztályos, illetve egyházi gimnáziumban.) Az egyik ilyen gimnázium mellesleg Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár egykori munkahelye, a Németh László Gimnázium, ahol mostani – lemondott, de tavaszig hivatalban lévő – helyettese, Gloviczki Zoltán volt és honlapja szerint valószínűleg lesz is a latintanár.

A szintén – jelentős csúszással – december végén közzétett, szeptembertől érvényes kerettantervekben szerepel, hogy a nyolcosztályos gimnáziumok ötödik és hatodik évfolyamán bevezetik a „latin örökségünk – az európai műveltség latin alapjai” nevű tantárgyat. A kerettanterv kidolgozói szerint a latin “megalapozza a közjóra, a nemzeti és társadalmi összetartozásra való törekvést”.

A Fehér könyv azt tartalmazza, hogy az első idegen nyelv tanulása kötelezően az általános iskola 4. osztályában indul, a 4-6. évfolyamon erre heti 2-5 óra áll rendelkezésre, a 7-8. évfolyamon pedig heti 3-5 óra. A második idegen nyelv oktatása a 7. osztálytól indul. Továbbra is lehetséges az idegen nyelv tanulásának bevezetése az 1-3. évfolyamokon, ha az iskola biztosítja a feltételeket külön állami finanszírozás nélkül is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik