Belföld

Hoffmanni vízió: szegény diák fél lábbal mászna a Himalájára

himalája (himalája, )
himalája (himalája, )

Ha valaki nem akar diákhitelt felvenni és a családja szegény, akkor legyen annyi ambíciója, hogy megkíséreljen eljutni a csúcsokra, felmászni fél lábbal a Himalájára – ezt mondta az oktatási államtitkár.

Hoffmann Rózsa Kecskeméten, a Piarista Általános Iskola és Gimnáziumban tartott előadást tegnap a köznevelési és felsőoktatási rendszer megújításáról.  A Kölcsey Kör rendezvényére még 200 egyetemista is érkezett transzparensekkel , ennek a rendezvény idősebb hallgatósága nem örült.

Csúcsra fel!

A Baon.hu tudósítása szerint az államtitkárasszony késve érkezett a rendezvényre és közölte, hogy a 3 órásra tervezett előadást egy órába sűríti. A rövidített beszédét is megszakították kétszer diákok,  lózungnak minősítve Hoffmann szavait.

A szervezők végül hagyták a diákokat kérdezni, mondván, pódiumbeszélgetésről van szó. Záporoztak is a kérdések. Az államtitkár szavaiból kiderült egyebek közt, hogy szerdán véglegesíti majd a kormány a keretszámokat és hogy a tervezettnél kevesebb pénzt vonnak el a felsőoktatástól,  7,4 milliárd helyett 6 milliárdot.  A legérdekesebb választ arra a kérdésre adta, milyen lehetőségei vannak egy diáknak, ha a család nem képes kifizetni a képzését, de nem is kívánja felvenni diákhitelt, és nem került be állami finanszírozásba?

Záporoztak a kérdések… – Fotó: MTI

Hoffman Rózsa így felelt:  „Nem fog örülni a válaszomnak, de azt tudom mondani: tanuljon olyan jól, hogy bekerüljön az állami ösztöndíjas kategóriába. Ha ez nem sikerült, és nem akar diákhitelt felvenni, a családja sem tudja támogatni, akkor tanuljon még egy évig, és próbálja újra. Két évtizeddel ezelőtt a legtöbb fiatal kétszer, háromszor, négyszer nekifutott a felvételinek, olyan szűk volt a felsőoktatás bemenete. Ha valaki nem akar diákhitelt felvenni és a családja szegény, akkor legyen annyi ambíciója, hogy megkíséreljen eljutni a csúcsokra, felmászni fél lábbal a Himalájára. Ez lenne az igazán jó mentalitás. Higgye el, nem tud ennyi képzést kifizetni az állam. És nem is helyes, ha kifizeti. „

Egy diák azt kérdezte: mi lesz azzal a diákhitelessel, aki önhibáján kívül nem tudja a tanulmányait befejezni?  Az államtitkár szerint baleset, sérülés, sok gyerek születése esetén létezik a mentesítés vagy törlesztési határidő kitolása. De  -mint mondta:  „arra nem lehet egy diákhitel konstrukciót alapozni, hogy tanulgatok négy-öt évig, és nem szerzek diplomát. Riasztó számokat hallunk, hogy az egyetemre, főiskolára beiratkozók több mint negyven százaléka nem szerez diplomát. Ez mind ablakon kidobott pénz. Felelősségvállalásra van szükség a fiatalok részéről. Ha valaki hajlandó arra, hogy néha éjt nappallá téve tanuljon, képes arra, hogy levizsgázzon. Aki ezt nem hiszi magáról, talán jobb, ha el se kezdi, mert önbizalom, ambíció, tudásvágy nélkül nem megy. Az egyetem nem olyan, hogy bejárok, mert kötelező, és majd csak lesz valami. Érdemes esetleg pár pohár sör mellett arról elmélkedni, miért megy valaki egyetemre, főiskolára.”

...az államtitkár pedig válaszolt – Fotó: MTI

Himalája-mentes beszámoló

Az MTI csak egy szikárabb hírt adott a kecskeméti eseményről.

Hoffmann Rózsa 2006-ban egy, az Új Emberben megjelent cikkében még azt írta, hogy sajnos “a hatalom új birtokosai első teendőik között azonnal módosítják az oktatási törvényeket. Ez a mostani törvényalkotási láz azonban sokkal fájóbb az előzőeknél. Leginkább azért, mert az indoklásra kitalált szövegek képmutatóak, hazugok. (…) Azok az emberek, akik csak egyes televíziós csatornák híradásaiból szerzik közéleti ismereteiket, könnyen be is dőlnek a hangzatos szóáradatnak. Ám a valódi történésekre is figyelőknek érteniük kell, miről van szó. (…) Ezzel szemben a felsőoktatási törvény módosítása úgyszólván nem szól másról, mint a pénzről. Valamint kapkodásról, amely bizonyossággá érleli a gyanút, hogy a beterjesztett törvényszövegek mögött nincs stratégiai gondolkodás.

Hoffmann főnöke péntek reggel a TV2 Mokka című műsorában nem zárta ki, hogy módosulhatnak a felsőoktatási hallgatói keretszámokra vonatkozó elképzelések. Balog Zoltán közölte, meghozták azokat a megalapozó döntéseket, amelyek rendezhetik a helyzetet, de nem “egyik napról a másikra” fogják a kérdést megoldani. Mindez azért furcsa, mert a kormányfő Brüsszelben azt mondta, a hét végéig megoldják a felsőoktatási reformot is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik