Magasabb infláció, kisebb növekedés
A napirend előtti felszólalások után a 2013-as büdzséhez benyújtott változtatásokról döntenek a parlamentben kedden. A kabinet zárószavazás előtti módosító javaslatában a korábban tervezett 1,6 százaléknál kisebb, 0,9 százalékos GDP-növekedéssel tervez, ugyanakkor a központi költségvetés hiányának 188 milliárd forintos növekedése ellenére is biztosítottnak látja a 3 százalék alatti államháztartási hiánycél elérését. A kormány emellett az eredetileg várt 4,2 százaléknál magasabb, 5,2 százalékos inflációval számol, az államháztartás hiánya pedig 653,877 milliárd forintról 841,834 milliárd forintra nő. A felülvizsgált prognózis szerint a beruházások 0,3 százalékos bővülés helyett 1 százalékkal visszaesnek.
A képviselők a 2013-as büdzsé módosítását követően a keddi határozathozatalok végén fogadhatják el a végleges költségvetési számokat.
Sorsjegyek és fogadás a cigi mellé, pénzért kínált letelepedés
Ezt megelőzően azonban egyebek mellett módosítják az ősszel elfogadott trafiktörvényt, lehetővé téve, hogy a nemzeti dohányboltok sorjegyárusítással és fogadásszervezéssel is foglalkozhassanak. Ugyancsak ma dönt a parlament kormánypárti képviselők azon indítványáról, amely létrehozná a befektető letelepedési intézményét, vagyis azt, hogy a 250 ezer euró értékben magyar államkötvényt vásárló külföldi befektetők egyszerűbben juthassanak magyarországi tartózkodási engedélyhez. Mindemellett új törvényt hozhatnak a honvédek jogállásáról, valamint módosíthatnak az atomenergiáról szóló törvényen is.
A kerületektől vehet el pénzt a főváros
A határozathozatalokat követően az alaptörvény harmadik módosításának részletes vitája kerül napirendre, majd a kivételes sürgős tárgyalásba vett költségvetési salátatörvényről mondhatják el véleményüket a képviselők az összevont általános és részletes vitában. A kormány előterjesztésében módosítaná például a gazdasági stabilitási törvényt, a korábbi 2,2 helyett 2,7 százalékos deficitcélt előírva 2013-ra, Továbbá itt szabályoznák, hogy a fővárosi önkormányzat Budapest bevételeinek 47 százaléka helyett 51 százalékában részesül, míg ennek megfelelően a kerületi önkormányzatok részesedése 49 százalékra csökken.