Belföld

Modern sebészeti központot alakítanak ki Szegeden

Szegedi új klinika (Szegedi új klinika)
Szegedi új klinika (Szegedi új klinika)

A tervek szerint 2013 őszére elkészülő klinikai tömb tizennégy műtőjének mindegyikébe a jelenleg elérhető legkorszerűbb nagyfrekvenciás sebészeti vágó kerül.

Az egyetem vásárolt két ultrahangos vágókészülékeket, melyeket a mellkas vagy a has megnyitása nélküli, úgynevezett “minimálinvazív” beavatkozásoknál használnak majd, valamint egy a nagykockázatú májműtéteknél alkalmazott berendezést is – mondta Lázár György sebészprofesszor, a Szegedi Tudományegyetem klinikai központjának elnökhelyettese

A korszerű eszközök – melyek cseréjére előreláthatólag tíz-tizenöt évig nem lesz szükség – nagyfrekvenciájú hullámok kibocsátásával helyben hőt termelnek, így leforrasztva a kisebb és nagyobb ereket, minimalizálva ezzel a vérveszteséget – magyarázta el a berendezések működési elvét az egyetemi tanár.

Tapasztó Sándor, a 12,3 milliárd forintos összköltségvetésű egészségügyi beruházás projektvezetője elmondta, a 21,5 ezer négyzetméteres, ötszintes, 265 ágyas klinikai tömb kivitelezése a terveknek megfelelően halad, a szerkezetépítés várhatóan novemberben fejeződik be. Ezzel párhuzamosan már elkezdődtek a belső falazási és gépészeti munkák. Elindult a központi intenzív osztály kialakítása is a régi, 410 ágyas klinikai tömbben is, melyet szintén felújítanak – tette hozzá a szakember.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik